Államfőt választanak Németországban

A jelképes szerepet betöltő, reprezentatív feladatokat ellátó szövetségi elnököt az alkotmány értelmében nem közvetlenül a választópolgárok választják meg, hanem a szövetségi közgyűlés, amelynek kizárólag ez a feladata.

A testület tagjai a szövetségi parlament (Bundestag) mindenkori képviselői, és ugyanilyen számú küldöttet delegál a 16 tartomány a helyi parlamenti erőviszonyok arányában. A megbízatás öt évre szól. Az államfőt egyszer lehet újraválasztani.



A Bundestagban 630 képviselő foglal helyet, a szövetségi közgyűlésnek így 1260 tagja van, az abszolút többséghez pedig 631 támogató szavazat szükséges. Az első két választási fordulóban csak abszolút többséggel lehet győzni, a harmadikban már a relatív többség is elegendő, vagyis azt választják meg államfőnek, aki a legtöbb szavazatot szerzi meg a jelöltek közül.

Frank-Walter Steinmeiert, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusát várhatóan már az első fordulóban megválasztják a második világháború utáni Németország 12. államfőjének, mert a kormánypártok - a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és az SPD - közösen jelölik, és együtt 923 szavazatuk van az államfőválasztó testületben. A volt külügyminisztert az ellenzéki Zöldek és a liberális FDP soraiból is sokan támogatják.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com