Az NDK fogvatartottaktól vett vért is exportált nyugatra

Fogvatartottaktól vett vért is exportáltak az NDK-ból nyugatra, a politikai elítéltekkel végeztetett kényszermunkának pedig az Ikea mellett az Aldi és a Volkswagen is a haszonélvezője volt az egykori keletnémet állambiztonsági hatóság (Stasi) iratanyagát kezelő hivatal (BStU) új kutatása szerint.

ddrA börtönáru az osztályellenségnek - A kelet-nyugati kereskedelem és az állambiztonság 1970-1989 című tanulmány szerint a keletnémet vérellátó szolgálat a Stasi két börtönében is vett vért raboktól. A kényszer-véradás révén előállított készítményeket az egészségügyi minisztérium úgynevezett központi exportirodája egy svájci kereskedőnek adta el devizáért. A vérkészítményeket a bajor vöröskereszt vásárolta meg - írta szerdai számában a Die Welt.

Tobias Wunschik, a BStU történészének tanulmányát feldolgozta az ARD közszolgálati televízió Report Mainz című magazinműsora is, amelynek a bajor vöröskereszt megerősítette a Stasi-iratok alapján rekonstruált adásvételt. Több évtized távlatából nem lehet megállapítani, hogy a munkatársak ismerték-e a készítmények eredetét - jegyezték meg közleményükben, hangsúlyozva, hogy "ma senki nem vásárolna vérkészítményt egy diktatúrától".

Az már korábban kiderült, hogy a nyolcvanas években az Ikea svéd bútorgyártó cég keletnémet megrendeléseit politikai foglyok dolgoztatásával teljesítették. Wunschik kutatásai szerint ez nem volt elszigetelt eset. Az NDK-val több száz nyugatnémet cég is üzletelt, és számos társaság gyártatott termékeket az országban.

A nyugatnémet cégeknek igen előnyös volt az együttműködés az NDK-val, mert olcsó volt az ottani munkaerő, nem voltak nyelvi korlátok és a földrajzi távolság sem volt számottevő. "Nagyon sok termékben volt benne fogvatartottak munkája", a kizárólag foglyok kényszermunkájával előállított árucikkek forgalma pedig évente "legkevesebb 200 millió nyugatnémet márkát tett ki" - idézte a Die Welt a történészt.

Az Aldi diszkontlánc az egyik legnagyobb keletnémet állami iparvállalatnak, a szászországi Thalheimben működő ESDA harisnyagyárnak adott megrendelést. A munkára a közeli hírhedt Hoheneck női börtönből is vezényeltek ki rabokat. A két Aldi-vállalat, az Aldi Nord és az Aldi Süd az ARD megkeresésére megerősítette, hogy kapcsolatban álltak a harisnyagyárral. Hangsúlyozták, hogy nem tudtak a fogvatartottak dolgoztatásáról.

A Stasi-levéltár anyagából kimutatható, hogy a Volkswagen is haszonélvezője volt a kényszermunkának. A nyugatnémet autógyártó a ruhlai gépjármű-elektronikai gyárral állt kapcsolatban, egyebek között a Golf modellhett gyártatott fényszórókat a türingiai üzemben, ahol kényszermunkások is dolgoztak. A Voklswagen közölte, hogy nem voltak értesülései a megrendelt alkatrészek előállításának körülményeiről.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com