Dzsihadisták gyerekeit akarja hazaszállíttatni a német kormány

A német kormány azt tervezi, hogy hazaszállíttatja Németországba az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban harcoló német állampolgárságú dzsihadisták gyerekeit.

Minderről a Süddeutsche Zeitung lap számolt be, a cikk szerint a berlini külügyi tárca az iraki kormányt kérte fel. Azzal kapcsolatban, hogy engedélyezze a börtönökben illetve a kihallgatási központokban fogva tartott német szülők gyerekeinek Németországba való kiutazását. A bagdadi kormány egyelőre nem reagált a felkérésre.



A sajtó úgy tudja, hogy legalább hat kiskorú gyerek az érintett, akiket az anyjukkal együtt őrizetben tartják. A nőket az Iszlám Állam általi egykor területeken fogták el. Az észak-iraki Kurdisztánban lévő Erbílben a gyerekek közül négyen vannak őrizet alatt, egyikük anyja várandós.

A gyerekek egy részét a szüleik vitték magukkal az Iszlám Államhoz, mások ott születtek.



A gyerekek hazaszállításával kapcsolatos döntés előtt a német kormány biztonsági kérdésekről is tárgyalt. A biztonsági szolgálatok úgy látják, hogy a nagyon fiataloknál a hazaszállítás nem jelenthet problémát.

Az idősebb gyerekekkel kapcsolatban viszont már aggályaik vannak.



Hans-Georg Maassen a német Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) vezetője szerint ők biztonsági kockázatot jelentenek. Maassen mindezt azzal magyarázta, hogy a dzsihadisták gyerekeit iszlamista tanok alapján nevelték fel a háborús övezetkben és most pedig visszatérnének Németországba.
„Ezzel egy újabb dzsihadista nemzedék nőhet fel.” – közölte.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com