Egyesül két német mobilszolgáltató

mobilűMegállapodott az egyesülésről az ügyfelek száma alapján harmadik és negyedik német mobilszolgáltató, az O2 és az E-Plus fúziójával az ágazat legnagyobb vállalkozása, egy több mint 40 millió ügyfelet kiszolgáló cég jöhet létre.

Az O2 spanyol tulajdonosa, a Telefonica a kedden bejelentett megállapodás szerint 5 milliárd eurót fizet a holland KPN-nek, az E-Plus anyavállalatának, és 17,6 százalékos tulajdonrészt biztosít számára a fúzióval létrejövő cégben. Az ügylet végrehajtásához a részvényesek hozzájárulása és a versenyhatóságok engedélye is szükséges.

Az egyesülést a takarékossági kényszer motiválja. A fúziótól 5-5,5 milliárd eurós költségcsökkenést remélnek a két mobilhálózat összevonása, és egyebek között az értékesítés és az ügyfélszolgálat egyesítése révén.
A két cég évek óta tárgyal a fúzióról. Jelenleg az E-Plus-nak 23,4 millió, az O2-nak 19,3 millió ügyfele van. A saját mobilhálózatot üzemeltető szolgáltatók között az első a T-Mobile, a Deutsche Telekom 36,6 millió ügyfelet kiszolgáló érdekeltsége, a második pedig a Vodafone 33,9 millió ügyféllel.

A német mobilszolgáltatók nehéz helyzetben vannak, mert az adatforgalom robbanásszerű növekedése egyelőre nem ellensúlyozza a hang- és az SMS-forgalom visszaesését, és a hálózat modernizációjának költségeit. A Vodafone a tevékenységi kör bővítésében látja a kiutat, a cég a Kabel Deutschland kábelszolgáltató felvásárlásáról kezdett tárgyalásokat.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com