Egyre több iraki menedékkérő tér vissza hazájába Németországból

Egyre több iraki menedékkérő utazik haza Németországból, szerdán is több tucatnyi menedékkérővel indult el egy járat Irakba a berlini Tegel nemzetközi repülőtérről - írta online kiadásában a Bild című lap.

Az utóbbi négy hónapban több mint 400 iraki menedékkérő váltott jegyet a Berlin-Erbíl és a Berlin-Bagdad járatokra - mondta egy utazási iroda vezetője.

bild

Az önkéntes hazatérés válságövezetekbe nem ritkaság - tette hozzá a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) egy szakembere. A menedékkérők egyebek mellett a németországi lehetőségekhez fűzött, eltúlzottnak bizonyult várakozások vagy otthon maradt családjuk miatt döntenek a hazatérés mellett - mondta.

Az okok között szerepelhetnek az iraki konfliktus fejleményei is; decemberben az iraki hadseregnek sikerült kiszorítania a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet fegyvereseit Ramádi városából, és újabb offenzívákra készül a dzsihadisták ellen.

A BAMF adatai szerint decemberben 201 iraki állampolgár tért haza, ennél azonban jóval többen is lehetnek, mert a BAMF kimutatásában csak az önkéntes hazatérést szolgáló támogatási programban résztvevő menedékkérők szerepelnek, és sokan a hivatal közreműködése nélkül indulnak haza a berlini nagykövetségen kiváltott útlevéllel.

Irak berlini nagykövetsége tavaly 1400 útlevelet állított ki hazatérni szándékozó menedékkérőknek, menekülteknek. Az igénylők száma az év végén jelentősen megemelkedett, az 1400-ból 1250 útlevelet az október-decemberi időszakban adtak ki.

Németországban tavaly 1 091 894 menedékkérőt vettek nyilvántartásba, köztük 121 662 iraki állampolgárt, akik így a menedékkérők harmadik legnagyobb csoportját alkották a szíriaiak és az afgánok után.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com