Gázai konfliktus – Franciaország után Németország is az uniós határmegfigyelő küldetés felújítását javasolja

Franciaország után Németország is javasolja a Gázai övezet határátkelőinek ellenőrzését támogató európai uniós küldetés felújítását.

ezrztzFrank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban közölt kommentárjában kiemelte, hogy a gázai konfliktus tartós rendezése csak akkor lehetséges, ha a Hamász radikális palesztin szervezet nem jelent állandó veszélyt Izrael számára, a Gázai övezet lakossága pedig számíthat az életkörülmények javulására.

A rendezés egyik fontos eleme a határforgalom nemzetközi ellenőrzése, aminek révén megállítható az övezetbe irányuló fegyvercsempészet. Ezért fel kell újítani az EUBAM Rafah (Az Európai Unió Rafah-i Határtámogató Missziója) nevű uniós küldetést - írta a német külügyminiszter, megjegyezve, hogy ezt francia kollegájával együtt kezdeményezi.

Laurent Fabius francia külügyminiszter július közepén vetette fel nyilvánosan az EUBAM Rafah felújítását.

A Gázai övezet és Egyiptom közötti Rafah átkelőhelyen 2005-ben indult az uniós határellenőrző küldetés, amelyet azonban a Hamász 2007-es választási győzelme után felfüggesztettek.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com