Görög adósság - A németek többsége támogatja az új görög mentőcsomagot és elégedett Merkel és Schäuble fellépésével

Németországban a lakosság többsége támogatja az új görög mentőcsomagot és Görögország euróövezeti tagságának megőrzését, és a legtöbben elégedettek Angela Merkel kancellár és Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter fellépésével az euróövezeti csúcstalálkozón, amelyen kidolgozták az új csomag feltételeit.

Ugyanakkor az ellenzéki pártok mellett a Merkel vezette konzervatívokkal kormányzó szociáldemokraták is bírálják a kancellárt és a pénzügyminisztert, amiért Brüsszelben felvetették a görög euróövezeti tagság elvesztése, a Grexit lehetőségét.

Euro_gorog_zaszlo_576

Az ARD országos közszolgálati televízió Deutschlandtrend című, hétfőn végzett közvélemény-kutatása szerint az utóbbi hetekben változott a görög euróövezeti tagság megítélése a német lakosságban: míg július elején 45 százalék úgy vélekedett, hogy Görögországnak távoznia kell a közös pénzt használó uniós országok közösségéből, a válságkezelés euróövezeti keretek közötti folytatásáról szóló brüsszeli megállapodás után a németek csaknem kétharmada, 62 százaléka már úgy véli, hogy Görögországnak az övezetben kell maradnia.

A brüsszeli megállapodás a németek 57 százaléka szerint megfelelő takarékossági- és reformintézkedéseket tartalmaz, és 52 százalék szerint helyes, hogy Görögország további pénzügyi támogatást kap valutauniós partnereitől.

Az uralkodó véleményáramlat szerint Németország igen jól szerepelt a pénzügyminiszterek szombat-vasárnapi, és az állam-, illetve kormányfők vasárnap-hétfői, rendkívül hosszú tanácskozásán: Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter fellépésével, tárgyalásvezetési technikájával a németek 64 százaléka elégedett, Angela Merkel kancellár fellépésével 62 százalék elégedett az ARD felmérése szerint.

Merkel már a csúcs előtti nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy nem törekednek "minden áron" megegyezésre, Schäuble minisztériumából pedig kiszivárgott egy feljegyzés, miszerint a válságot akár úgy is lehet kezelni, hogy Görögország ideiglenesen távozik az euróövezetből, ami lehetőséget ad adóssága átrendezésére. A csúcs után Steffen Seibert kormányszóvivő azt mondta, hogy kancellár is ismerte a pénzügyminisztérium elképzelését és egyetértett vele.

Az ideiglenes Grexitre vonatkozó javaslat miatt a Merkel vezette konzervatívokkal kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) bírálta a kancellárt és a pénzügyminisztert. A kormány képviselői nem szabad mandátummal vesznek részt az uniós tanácskozáson, hanem a törvényhozás (Bundestag) felhatalmazásával, a Bundestag SPD-frakciója pedig nem adott mandátumot a Grexit felvetésére - mondta Carsten Schneider, a képviselőcsoport helyettes vezetője, aki szerint Merkel és Schäuble tárgyalási taktikája "súlyos hiba" volt, és miatta "sérült a bizalom" a koalícióban.

Az ellenzék részéről is éles bírálatot fogalmaztak meg. A brüsszeli megállapodás a berlini vezetés "zsarolásának" eredménye és "német diktátum" - vélekedett Dietmar Bartsch, a legnagyobb parlamenti ellenzéki erő, a Baloldal frakciójának helyettes vezetője.

A Zöldek szerint pedig Schäuble a Bundestag megkerülésével olyan tárgyalási pozíciót vett fel, amelyről korábban nem volt szó. Ez "nagyon veszélyes" manőver volt, és a kormány a Grexit lehetőségének felvetésével "súlyos károkat okozott Németországnak" - mondta Gerhard Schick, a Zöldek pénzügyekkel foglalkozó szakpolitikusa.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com