Helmut Kohl, a német egység kancellárja 85 éves

Angela Merkel kancellárral az élen számos jelenlegi és volt német és külföldi vezető köszöntötte születésnapja alkalmából Helmut Kohlt. A német egység kancellárjának nevezett konzervatív politikus pénteken tölti be 85. életévét.

helmut kohlAngela Merkel kancellár születésnapi köszöntőjében - amelyet a Bild című lap közölt - kiemelte, hogy "Németország sokat köszönhet Kohlnak", hiszen mindenki tudja, hogy "az ő műve is" a legújabbkori német történelem két nagy "szerencséje", az európai egyesülés és a német egység.

Helmut Kohl mindig határozottan követte célját, az európai egységfolyamatba beágyazva újraegyesített, és szilárdan az Egyesült Államok mellett álló Németország megvalósítását. Ezt a célt a nemzetiszocializmus borzalmaiból és a második világháborúból tanulva tűzte ki, és kitartott mellette akkor is, amikor ellenállással találkozott és mások meginogtak - mutatott rá Merkel.

Hangsúlyozta, hogy az 1989-es békés forradalmat bátor emberek vitték győzelemre Lipcsében, Kelet-Berlinben és máshol az egykori NDK-ban, de aztán Helmut Kohl határozottságára és személyiségére volt szükség, hogy sikerüljön "a politikai remekmű", az újraegyesítés valamennyi szomszédos ország és az egykori szövetséges nagyhatalmak támogatásával, amelyek második világháborúban a náci Németország ellen küzdöttek.

Merkel - Kohl egykori tanítványa és pártfogoltja - úgy vélekedett, a volt kancellár vállalkozása azért sikerült, mert évek munkájával megteremtette a németek iránti bizalmat "Washingtontól kezdve Párizson, Londonon és Brüsszel át egészen Moszkváig".

Helmut Kohl "a bizalom kancellárjaként áldás volt a németeknek" - írta Angela Merkel.

Joachim Gauck államfő köszöntőjében kiemelte, nem csak azért mond sok-sok német nevében köszönetet a volt kancellárnak, amit Németországért tett, hanem azért a munkáért is, amelyet Európáért és a kontinens békéjéért végzett.

A szövetségi elnök hozzátette: a németek túlnyomó többsége "keleten és nyugaton egyaránt" kiemelkedő jelentőségűnek tartja, hogy Kohl "soha nem nyugodott bele az ország megosztottságába", "a megfelelő időben" bátran és elszántan küzdött az újraegyesítésért, és rendelkezett azzal a képességgel, hogy szövetségeseket szerezzen a német egység ügyének.

Gratulált a volt kancellárnak mások mellett Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter is, rámutatva, hogy Kohl "soha nem hagyott kétséget afelől, hogy +iránytűjét+ az európai egység és a transzatlanti szövetség felé tájolja".

Köszöntötte a visszavonult konzervatív politikust a pártja is. A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tagjai büszkék, hogy soraikban tudhatják a német egység kancellárját - írta Peter Tauber, a párt főtitkára.

Helmut Kohl a háború utáni Németország történetében a leghosszabb ideig, 1982 és 1998 között volt kancellár.

Rekordot állított fel pártelnökként is, a CDU-t 25 éven át, 1973-tól 1998-ig vezette. A politikus szűk körben, a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli otthonában ünnepli 85. születésnapját.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com