Illegális bevándorlás - Merkel: sikerül megállapodni az uniós menekültpolitikáról

Angela Merkel német kancellár szerint az Európai Unió tagállamainak sikerül megegyezésre jutniuk egy új, a helyzethez jobban illeszkedő és a terhek arányos megosztásán alapuló menekültügyi politikáról.

Angela Merkel kedden Berlinben Stefan Löfven svéd miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után, kettejük sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy fenyegetések helyett a másik fél nézetei iránti tiszteletből kiindulva kell tárgyalni az új menekültpolitikáról.

merkel

Elmondta, hogy Németország és Svédország egyetért az európai menekültválsággal összefüggő kérdésekben. A közös álláspont alapja, hogy az érvényes előírásoknak "nem csak papíron" kell létezniük, különösen ami a menekültek elhelyezésének "minimális követelményeit" és regisztrációját illeti. Ugyanakkor a területet szabályozó Dublin III. rendelet nem illeszkedik a mindenekelőtt a szíriai polgárháború révén megváltozott helyzethez, ezért egy új, "módosított" menekültpolitikát kell kidolgozni.

Németország és Svédország szerint a védelemre jogosult emberek elosztására egy kötelező és méltányos rendszert kell bevezetni, a védelemre nem szoruló embereknek pedig távozniuk kell - tette hozzá Angela Merkel.

Az Európai Bizottság szerdán bemutatandó javaslatcsomagja - benne a terhek méltányos elosztását szolgáló, valamennyi tagállam számára kötelezettséget előíró kvótarendszerrel - jelenti az "első fontos lépést". A második lépés pedig az, hogy hosszabb távon egy "nyitott", vagyis határozatlan számú menekült elosztását irányító rendszert kell elindítani, mert senki nem látja előre, hogy pontosan mennyi védelemre szoruló ember érkezik az EU-ba - fejtette ki a német kancellár.

Angela Merkel elmondta, szerinte az egyetértés az új menekültpolitikáról "nem holnap, és nem is a jövő héten", de "gyorsan" kialakul majd.

Hangsúlyozta: nagyon erős meggyőződése, hogy a menekültválság Európa jövőjét meghatározó ügy.
"Az egész világ Európára figyel, és ebben a helyzetben nem mondhatja senki azt, hogy figyelj, Szíria nagyon messze van tőlünk, egyszerűen nem foglalkozunk a problémával" - fogalmazott a kancellár.

Az ilyen hozzáállás "súlyos károkat okozna", ezért végül vállalnia kell a válság kezeléséért viselt felelősséget mindenkinek, aki elfogadja az Európa alapját jelentő értékeket - szögezte le Angela Merkel.

Aláhúzta, hogy Németország és Svédország mindazon "univerzális értékekre" hivatkozva érvel, amelyek iránt valamennyi uniós tagállam elkötelezte magát, és rámutatott, hogy a genfi menekültügyi egyezményhez az összes tagország csatlakozott.

Arra az újságírói kérdésre, hogy miként biztosítható, hogy a menekültek ott maradjanak abban a tagországban, amelybe a kvótarendszer révén kerülnek, Angela Merkel kifejtette, hogy minden tagország megfelel a menekültek befogadásával kapcsolatban támasztott követelményeknek, "különben nem is vehetnének részt a közös menekültpolitikában", így országtól függetlenül mindenhol el lehet helyezni elfogadható körülmények között háború, elnyomás elől menekülő embereket.

Amikor pedig egy menekültet elhelyeznek egy bizonyos országban, "a szociális támogatás csak abban az országban jár, és más országokban nem jár" - mondta a német kancellár.

Angela Merkel kitért az elől, hogy számszerűsítse Németország befogadóképességét: arra a kérdésre, hogy osztja-e Sigmar Gabriel alkancellár véleményét, miszerint Németország hosszabb távon évente félmillió ember befogadásával, integrálásával tud megbirkózni, azt mondta, hogy "senki nem lát a jövőbe", és ha bajban lévő emberek segítséget kérnek, akkor "meg kell oldani a feladatot."

Németországba az idén 800 ezer menedékkérő érkezhet a szövetségi kormány előrejelzése szerint. Ez a tavalyinak a négyszerese, és német becslések szerint az Európai Unióba érkező menedékkérők 40 százaléka.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com