Illegális bevándorlás - "Újkori népvándorlás" kezdődött a bajor konzervatív CSU főtitkára szerint

Az utóbbi hónapokban fölerősödött menekülthullám egy "újkori népvándorlás" megindulását jelzi, ezért az EU-nak sürgősen cselekednie kell - mondta a bajor konzervatív CSU főtitkára csütörtökön, egy nappal azután, hogy a berlini vezetés 450 ezerről 800 ezerre emelte az idén Németországba érkező menedékkérők számának alakulásáról szóló előrejelzését.

Andreas Scheuer a Spiegel Online című német hírportálon idézett nyilatkozatában kiemelte, hogy az EU-nak "elsőrendű fontosságú" ügyként kell kezelnie a menekültválságot, és az Európai Bizottságnak azonnal hozzá kell látnia a "menedékkérőket befogadó európai központok" kialakításához, az uniós tagországok állam- és kormányfői "már régen meghozott" döntésének megfelelően.

csu

"Valamennyi politikai erő együttes fellépésével szembe kell szállni a menedékjoggal való visszaélés ellen, hogy továbbra is segíthessünk mindazoknak, akiket valóban ér üldöztetés" - mondta a CSU főtitkára, aki szerint a "méltányosság" alapján az EU összes tagországának hozzá kell járulnia a menekülthullám kezeléséhez.

A szövetségi kormány frissített, drasztikusan felfelé módosított előrejelzése nyomán szinte valamennyi nagy német párt új válságkezelési javaslatokkal állt elő, vagy sürgette már korábban ismertetett elképzelések megvalósítását.

A CSU parlamenti (Bundestag) csoportjának vezetője, Gerda Hasselfeldt a főtitkár követeléseit mintegy kiegészítve hangsúlyozta, hogy Albániát, Koszovót és Montenegrót is a biztonságos származási országok közé kell sorolni, tekintettel arra, hogy a nyugat-balkáni menedékkérők körében a nullához közelít az elfogadott kérelmek aránya. (A német törvényhozás tavaly minősítette biztonságos származási országnak a térség EU-n kívüli részének másik három államát, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Szerbiát, az intézkedés révén felgyorsul az ügyintézés, mert a menekültügyi hatóság különösebb vizsgálat nélkül, "ránézésre" elutasíthatja a kérelmeket.)

A CSU testvérpártja, a CDU részéről egyebek között azt emelték ki, hogy a tartományi kormányoknak sürgősen gondoskodniuk kell megfizethető lakásokról. Hosszabb távon több százezer ember elhelyezésére lesz szükség, "és nem szállásolhatjuk el őket örökre tornacsarnokokban és sátortáborokban" - mondta Thomas Strobl, a CDU alelnöke.

A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) szerint javítani kell a menedékkérők és menekültek, oltalmazottak, befogadottak munkaerőpiaci helyzetén. Mindazoknak a menedékkérőknek, akiknek jó esélyük van arra, hogy Németországban maradhassanak "az első naptól kezdve engedélyezni kell a munkavállalást" - mondta a Die Welt című lapban csütörtökön megjelent interjúban Malu Dreyer, Rajna-vidék-Pfalz tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke.

A legtöbb menedékkérő "föltétlenül dolgozni akar", és "árt az integrációnak és a munkaerőpiacnak, hogy erre nincs lehetőségük" - mondta az SPD politikusa.

Az ellenzéki Zöldek a menedékkérők legnagyobb csoportját, mintegy 40 százalékát kitevő nyugat-balkáni származású emberekkel kapcsolatban vezettek elő egy új javaslatot, ugyancsak a Die Weltben. Az elképzelés szerint tehermentesíteni lehet a menekültügyi ellátórendszert, ha az érintett nyugat-balkáni országok állampolgárai érvényes egészségügyi biztosítás mellett hat hónapra tartózkodási engedélyt kaphatnának, hogy ez idő alatt megpróbáljanak munkát szerezni.

Amennyiben pedig a fél éves határidőn belül sikerül munkaszerződést kötniük német munkaadóval, megkaphatják a munkavállalási vízumot - áll a Zöldek Bundestag-frakciójának javaslatában.

A javaslatokról várhatóan a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek szeptember 24-re tervezett úgynevezett menekültügyi csúcstalálkozóján döntenek majd.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com