Iszlám Állam - A katari emír szerint országa nem támogat terroristákat

Katar nem támogatja az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges dzsihadista szervezetet vagy más terrorista csoportokat - jelentette ki az arab ország államfője szerdán Berlinben a német kancellárral folytatott megbeszélése után.

angela-merkel_397x278Az Angela Merkellel közösen tartott sajtótájékoztatón Tamim bin Hamad ász-Száni hangsúlyozta, hogy országa "soha nem támogatott, és a jövőben sem támogat terrorista szervezeteket". Ezt arra az újságírói kérdésre válaszolva mondta, hogy mi igaz azokból a hírekből, amelyek szerint Katar az IÁ egyik fő finanszírozója.

Angela Merkel kancellár a tájékoztatón elmondta, hogy partnerével nyílt megbeszélést folytatott, és kitértek a Katar és az IÁ kapcsolatáról a sajtóban megjelent beszámolókra is. "Nincsen okom arra, hogy ne higgyek az emírnek" - mondta a német kormányfő. Kiemelte, hogy Katar csatlakozott az IÁ ellen szervezett nemzetközi koalícióhoz.

A katari labdarúgó-világbajnokságra készülő beruházásokon dolgozó vendégmunkások embertelen kizsákmányolásáról szóló hírekkel kapcsolatban a kancellár azt mondta, "nagyon világossá" tette az államfő előtt, hogy a német kormány véleménye szerint Katarnak gazdag országként jobb munkakörülményeket kell biztosítania a külföldi foglalkoztatottaknak.

Tamim bin Hamad ász-Száni elismerte, hogy történtek mulasztások és hibák. Hangsúlyozta, hogy a hatóságok törekednek ezek kiküszöbölésére.

A kétoldalú gazdasági kapcsolatokról szólva Angela Merkel kiemelte, hogy Katar jelentős befektető Németországban, és méltatta, hogy hosszú távra tervezett, stratégiai befektetéseket hajt végre.
A következő években tovább bővülhet az együttműködés, mindenekelőtt az energiaszektorban - tette hozzá. A cseppfolyósított földgáz (LNG) kereskedelmében Katar fontos partnere lehet nemcsak Németországnak, hanem az egész Európai Uniónak - hangsúlyozta a német kancellár.

Katar elsősorban az állami befektetési alap révén jelenik meg a német gazdaságban. Katari adatok szerint eddig 13,9 milliárd euró értékben fektettek be, ezzel az alig 2 milliós ország a legjelentősebb befektető Németországban az arab világból. Katari befektetők eddig egyebek között a Volkswagenben, a Deutsche Bankban, a Siemensben és a Hochtiefben szereztek tulajdonrészt.

Katar a világ harmadik legnagyobb földgázkészletével rendelkezik, és nyugati befektetéseinek értéke becslések szerint eléri a 100 milliárd dollárt. Katari résztulajdon van például a londoni Harrods luxusáruházban, az LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton francia luxuscikk-konszernben és a Paris Saint-Germain labdarúgó klubban. Az energiahordozók mellett más pillérekre is támaszkodó gazdasági szerkezet kialakítását célzó törekvéseket jelzi az is, hogy az állami irányítású Qatar Airways a világ egyik leggyorsabban fejlődő légitársasága.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com