Külföldi sajtó Magyarországról - Navracsics Tiborról közölt portrét a Der Spiegel

A Der Spiegel című német hírmagazin az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és az uniós állampolgársághoz köthető ügyekkel foglalkozó biztosi posztjára jelölt Navracsics Tiborról közölt portrét vasárnap megjelent számában.

der-spiegelAz Orbán építőmestere című írásban kiemelték, hogy a magyar politikus "tudja, miként kell fellépni a politika színpadán", és míg "Magyarország miniszterelnöke, a nacionalista és populista Orbán Viktor verbális kisiklásokkal tűnhetett fel, Navracsics, aki eddig külügyminiszter volt, mindig megőrizte az önuralmát".

Egyebek között hozzátették, hogy Navracsics Tibor "mostanáig kevés kompetenciát mutatott" azokon a területeken, amelyek az irányítása alá kerülnek a bizottság megválasztott elnöke, Jean-Claude Juncker tervei szerint.

Navracsics Tibor pályafutását ismertetve kiemelték, hogy a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetőjeként olyan törvényekért volt felelős, amelyek korlátozták az Alkotmánybíróság jogkörét és "független ellenőrző intézményeket fosztottak meg hatalmuktól".

A legismertebb e jogszabályok közül a médiatörvény, amely "a legnagyobb mértékben felszámolta az informátorok védelmét, és a politikai hírközlést ellenőrző, Fidesz-hívekből álló médiatanácsot hozott létre" - írta a Der Spiegel, hozzátéve, hogy Navracsics Tibort tartják "az új, konzervatív alkotmány építőmesterének" is.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com