Manchesteri robbantás: Merkel: Németország kiáll Nagy-Britannia mellett

A politikus kifejezte részvétét a manchesteri robbantás áldozatainak, sebesültjeinek és a hozzátartozóknak, felfoghatatlannak nevezve, hogy valaki egy "vidám popkoncertet" használjon fel arra, hogy "oly sok embernek elvegye az életét, vagy súlyos sérüléseket okozzon neki".

A támadás "csak tovább erősíti határozottságunkat, hogy brit barátainkkal együtt továbbra is fellépjünk mindazok ellen, akik ezeket az emberi életet megvető cselekményeket kitervelik és végrehajtják" - hangsúlyozta Angela Merkel. "Biztosítom a nagy-britanniai embereket arról, hogy Németország kiáll mellettük" - tette hozzá a kancellár német és angol nyelven kiadott közleményében.



Kormányának több tagja is kifejezte részvétét. Sigmar Gabriel külügyminiszter Twitter-üzenetében hangsúlyozta: "gondolatban brit barátainkkal vagyunk". Angol nyelven hozzátette, hogy "United we stand", vagyis "Egységben az erő". Thomas de Maiziere belügyminiszter közleményében kiemelte, hogy a német hatóságok minden lehetséges segítséget megadnak a brit partnereknek az ügy feltárásához. Hozzátette: "annyira alávaló tett ártatlan gyerekeket és fiatalokat alattomos módon legyilkolni, hogy nem is találni rá szavakat".

Martin Schulz szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt is részvétét nyilvánította az áldozatoknak és hozzátartozóiknak, Twitter-bejegyzésében hangsúlyozva, hogy a robbantás "felfoghatatlan szenvedést" okozott. A brit rendőrség szerint a hétfő késő este elkövetett robbantás terrortámadás volt, házi készítésű pokolgéppel követte el egy férfi, aki meg is halt a merényletben. Vele együtt 22 ember vesztette életét, és 59-en megsebesültek.

Az eset nyomán Németországban felerősödött a figyelem a következő nagy tömegrendezvény, a szerdán kezdődő Német Evangélikus Egyházi Napok (Deutscher Evangelischer Kirchentag) biztonsági vonatkozásai iránt. A hatóságok szerint a manchesteri támadás miatt nem kell átdolgozni a terveket.

A több helyszínen vasárnapig tartó, várhatóan százezreket megmozgató rendezvénysorozat biztosításában eleve a lehető legnagyobb terrorveszélyből indultak ki, "ennél nagyobb készültség nem is lehetséges" - mondta egy magas beosztású biztonsági tisztségviselő a Der Tagesspiegel című lapnak.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com