Martin Schulz: új közös menekültügyi és bevándorlási rendszerre van szükség

Új menekültügyi és bevándorlási rendszerre van szükség az Európai Unióban - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke hétfőn Berlinben.

A német szociáldemokrata politikus az EP és az Allianz kulturális alapítvány Menekültügy és migráció az EU-ban című konferenciáját megnyitó beszédében kiemelte: ki kell építeni egy közös menekültügyi rendszert, amely az uniós külső határok közös védelmén és egységes ellátási és eljárási szabványok alapján működik, továbbá a hirtelen keletkező, sok embert érintő válságok kezelésére be kell vezetni egy "kötelező szolidaritási mechanizmust", amelyben a rászorulók ideiglenes védelmet kapnak.

Martin-schulz

Harmadik elemként, a menekültügytől függetlenül - a világ nagy bevándorlási célországaiban, például az Egyesült Államokban és Kanadában alkalmazott megoldásokat figyelembe véve - ki kell dolgozni egy közös, legális bevándorlási rendszert.

Martin Schulz hangsúlyozta: "nem jöhet mindenki automatikusan, aki jönni akar", de aki be akar vándorolni Európába, önmagában ezzel a szándékkal még nem tanúsít törvénysértő, bűnöző magatartást, továbbá elfogadhatatlan "gyanúsítottként" kezelni mindazokat, akiknek ilyen szándékai vannak.

Az EP elnöke úgy vélte, hogy az EU területére irányuló menekülthullám miatt nem keletkezett volna válság, ha kezdettől fogva valamennyi uniós tagállam együttműködött volna. Ennek az együttműködésnek az első jeleit azonban csak a legutóbbi uniós csúcson lehetett tapasztalni, amelyen elfogadták az EU-Törökország megállapodást a válságkezelésről.

Hangoztatta, hogy a "kisállamiság" és a "nemzetállamok reneszánsza" nem vezet megoldásra, "tartós és méltányos" megoldást csak közösen lehet elérni. Hozzátette, hogy "tudatosan félrevezeti az embereket", aki azt állítja, hogy "nemzeti különút" vezet a világszerte 60 millió menekült jelentette "globális kihívás" megválaszolásához.

Martin Schulz élesen bírálta a menekültek befogadásától elzárkózó tagállamokat. Mint mondta, elfogadhatatlan az uniós tagságot az előnyök "kimazsolázásaként" felfogó hozzáállás, amely elfogadja az uniós támogatást, és elutasítja a "menekültkvótát".

Hangsúlyozta: "ez így nem megy", a tagországoknak tudomásul kell venniük, hogy az EU a "praktikus szolidaritást" jelenti.

A megnyitóbeszéd után tartott panelbeszélgetésén Miro Kovac horvát külügyminiszter egyebek között kiemelte, hogy országa betartja a menekültek uniós tagországok közötti elosztásából fakadó kötelezettségét, mintegy 1600 menekültet fogad be. Megjegyezte, hogy "nem lesz egyszerű" ezeket az embereket az országban tartani.

A nyugat-balkáni migrációs útvonal lezárásáról szólva hangoztatta, hogy Horvátország ennek révén "segített magának, segített az EU-nak, és segített Németországnak", hiszen csillapodott a menekülthullám, de ez nem jelenik meg kellőképpen a "nem mindig őszinte diskurzusban".

Miro Kovac hangsúlyozta, hogy az EU sorsközösség, az egyes tagállami döntések másokat is érintenek, így azt is egyeztetni kell a többiekkel, ha valamely tagállam be akar fogadni nagyszámú "menekültet és migránst".

A panelbeszélgetés másik résztvevője, Elmar Brok, az EP külügyi bizottságának elnöke, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy Angela Merkel kancellár tavaly szeptemberben a magyar kormányfő és az osztrák kancellár kérésére döntött menekültek befogadásáról, és a tények elfogadhatatlan kiforgatása az az állítás, hogy a német kancellár megnyitotta Németország határait, és úgymond meghívta a menekülteket.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com