Merkel: el kell kerülni a konfliktus elmérgesedését

Angela Merkel német kancellár szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne mérgesedjék el az orosz harci gép Törökország általi lelövése nyomán kialakult konfliktus.

Angela Merkel szerdán Berlinben a törvényhozás alsóházában (Bundestag-) elmondott beszédében kiemelte, hogy minden államnak jogában áll területének védelme, de figyelembe kell venni a környező térség viszonyait is. Az orosz gép kedden történt lelövése révén pedig "tovább éleződött a feszültség" a régióban, amelynek helyzetét nagyban meghatározza a szíriai polgárháború.

merkel

A kancellár elmondta, hogy kedden telefonon beszélt Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel, akit arra kért, hogy törekedjék az orosz gép lelövése miatt keletkezett orosz-török konfliktus elmérgesedésének megakadályozására.

Az incidens remélhetőleg nem veti vissza jelentősen a szíriai helyzet politikai rendezését célzó bécsi folyamatot - mondta Angela Merkel. Hangsúlyozta, hogy továbbra is minden részes államnak konstruktív hozzáállással kell folytatnia az osztrák fővárosban október végén kezdett tárgyalásokat, amelyek első két fordulója "reménykeltő" fejleményeket eredményezett.

Az orosz gépet török bejelentés szerint a török, orosz állítás szerint a szíriai légtérben lőtték le.

MTI

Hozzászólások

Botrányos módon bántak a 2 éves, engedetlen bölcsissel a nevelők

Botrányos módon bántak a 2 éves, engedetlen bölcsissel a nevelők

Az eset nagy felháborodást váltott ki, a kisfiút a szülei azóta másik bölcsibe íratták.

1000 fős arab migránsbanda tartotta rettegésben Berlin egyik kerületét

1000 fős arab migránsbanda tartotta rettegésben Berlin egyik kerületét

A migránsok miatt alig pár év alatt Neukölln Berlin legrosszabb hírű kerülete lett.

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Németországban a hörcsög védett állatnak számít, így meg kell várni, míg felébred.

Muszlim ünnepnapot vezetnének be Németországban

Muszlim ünnepnapot vezetnének be Németországban

A német politikusok szerint a keresztényeknek is vannak ünnepei, akkor a muszlimoknak is lehetnek.

Répának nézte a szamár a vadiúj narancssárga sportautót-  videó

Répának nézte a szamár a vadiúj narancssárga sportautót- videó

Az autó tulajdonosának az állat tetemes kárt okozott a falánkságával.

Merkel miatt síró migráns lány mégis maradhat az országban

Merkel miatt síró migráns lány mégis maradhat az országban

A palesztin lányt két éve ismerte meg a világ, mikor Merkel szavai megsiratták.

Tilos lesz burkában vagy nikábban vezetni Németországban

Tilos lesz burkában vagy nikábban vezetni Németországban

A burka és a nikáb korlátozást a napokban szavazta meg a német parlament felsőháza.

Hazájukba nyaralni visszajáró menekültek már a németeknek sem tetszenek

Hazájukba nyaralni visszajáró menekültek már a németeknek sem tetszenek

Németországban egyre inkább azt sürgetik, hogy felül kell vizsgálni a menekültstátuszukat.

Nem fogad több menedékkérőt egy német város, mert megtelt

Nem fogad több menedékkérőt egy német város, mert megtelt

Salzgitterbe nem engednek be több migránst, mert a város már nem tudja befogadni.

Lezúzta a benzinkutat az idős sofőr, aki összekeverte a pedálokat

Lezúzta a benzinkutat az idős sofőr, aki összekeverte a pedálokat

A 77 éves német férfi tört-zúzott ámokfutása során, igazából már azt se tudta mit csinál.

http://ujhazak.com