Merkel ki akarja tölteni hivatali idejét

A törvényhozási ciklus végéig hivatalában akar marad Angela Merkel, a német kancellár erről egy hét végi televíziós interjúban beszélt, közvetve cáfolva a Der Spiegel hírmagazin értesülését, amely szerint a kormányfő a következő választás előtt lemondhat.

angela merkelAngela Merkel a ZDF közszolgálati televízióban vasárnap este sugárzott interjúban elmondta: "ezt a törvényhozási ciklust rendesen végig akarom dolgozni kancellárként, utána pedig majd meglátjuk".
Arra a felvetésre, hogy korábbi sajtóhírek szerint 2017 elején, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár megbízatásának lejárta után átveszi a világszervezet vezetését, kijelentette, hogy "ez egészen biztosan nem történik meg".

A Der Spiegel vasárnap megjelent számában azt írta: Merkel nem akarja megvárni, hogy választási vereség vagy párton belüli zendülés miatt veszítse el a kancellári tisztséget, és ezért a 2017 őszéig tartó ciklus vége előtt lemondhat.

Angela Merkel lenne a második világháború utáni Németország első kancellárja, aki önként távozik hivatalából. A hamburgi lap szerint a 2005 óta hivatalban lévő kormányfő - aki a konzervatív CDU/CSU pártszövetség élén a tavaly őszi választáson sorban harmadszor győzött - nem vonulna vissza a politikából, és szóba jöhet számára az ENSZ-főtitkári poszt mellett az EU-tagállamok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács 2017 elején megüresedő elnöki tisztsége is.

Utódja a kancellári székben Ursula von der Leyen jelenlegi védelmi miniszter lehet - írta a Der Spiegel.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com