Migránsbandák miatt veszélyes no-go zóna lett egy tér Kölnben

Kölnben az Ebertplatz tér az utóbbi időben no-go zónává vált. A rendőrség sem tud egyelőre mit tenni, mivel a migránsbandák miatt az erőszak és a drogok vették át az uralmat.

Minderől a Focus c. lap számolt be, a cikk szerint az áldatlan állapotoknak több oka is van. Az első a tér kialakítása, mivel egy mélyen fekvő betonlap, melyről több irányba folyosók vezetnek ki. Aki nem ismeri a helyet, könnyen el tud tévedni és minden pontot szinte lehetetlen megfigyelni a téren. A bűncselekményeket emiatt ráadásul későn észlelik, az elkövetőke pedig metróval vagy vonattal is elmenekülhetnek.



A helyi lakók szerint a téren bandaháborúk vannak a fekete-afrikai és a marokkói bevándorlók között. A hatóság adatai alapján azonban az utóbbi 9 hónapban a téren 3 ezer rendőri intézkedés történt.

Október közepén egy 22 éves fiút késeltek meg, pár nappal később pedig ketten támadtak valakire törött üveggel. Az elkövetőket a rendőrség mind a két esetben letartóztatta, de sok más esetben ez nem történt meg.  



"A rendőrség egyedül nem tudja megoldani a helyzetet" – közölte a kölni rendőrségi szóvivő.

A helyi CDU a helyzet rendezésére már készített is egy javaslatot, azonban a rendőrség a helyiek azonnali megoldást akarnak.
Jelenleg a kölni Ebertplatz még mindig no-go zóna, ezért a rendőrségi szóvivő azt javasolja az helyi "Átlagpolgár Ottóknak", hogy inkább ne menjenek oda.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com