Müncheni konferencia - Kerry: nem tört meg a Nyugat egysége az ukrán válság ügyében

Nem tört meg a Nyugat egysége az ukrán válság ügyében, az Egyesült Államok és az Európai Unió továbbra is szorosan együttműködik és egyetért abban, hogy a válságot nem lehet katonai erővel kezelni - jelentette ki az amerikai külügyminiszter vasárnap Münchenben.

John-Kerry1John Kerry az 51. müncheni biztonságpolitikai konferencián (MSC) tartott előadásában az Ukrajnába irányuló esetleges fegyverszállítások körüli vitákra utalva kiemelte, hogy az egység állítólagos felbomlásáról szóló hírek ellenére "nincs megosztottság, nincs szakadás".

A Nyugat változatlanul "egységes a diplomáciában", és közös cél a válság tárgyalásos megoldása - mondta Kerry, kiemelve, hogy Washington támogatja a német-francia kezdeményezést a minszki megállapodás végrehajtására.

Az előadás után a hallgatóság kérdéseire válaszolva kiemelte: az Oroszország elleni szankciók ügyében is voltak viták, éppen úgy, mint jelenleg a fegyverszállítások elképzelése körül, ezek azonban "csak taktikai, és nem stratégiai" kérdésekről szóló diskurzusok.

A fórumon John Kerry mellett részt vett Frank-Walter Steinmeier német és Laurent Fabius francia külügyminiszter. Mindketten a Nyugat egységes fellépése mellett foglaltak állást. Nemcsak az ukrán válságra, hanem az Iszlám Állam (IÁ) elleni küzdelemre és afrikai válságok kezelésére is érvényes, hogy "nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyünk egységesek" - mondta Laurent Fabius.

A viszályt már csak azért is kerülni kell, mert senki nem lát a jövőbe - emelte ki a francia külügyminiszter, rámutatva, hogy egy évvel ezelőtt, az előző MSC-n fel sem merült, hogy az ebolajárvány, az IÁ és az ukrajnai "háború" lesz a következő 12 hónap meghatározó témája a nemzetközi politikában.

Frank-Walter Steinmeier élésen bírálta orosz kollégája, Szergej Lavrov szombati fellépését a konferencián. Lavrov - aki a Nyugatot hibáztatta az ukrán válságért és úgy vélte, hogy az Egyesült Államok tevékenységét "megszállott" világuralmi törekvés jellemzi - beszédével "egy cseppet sem járult hozzá" a feszültség enyhítéséhez - mondta Steinmeier.

Hozzátette, hogy Európában csak Oroszországgal együttműködve lehet tartós biztonságot teremteni, de nem segít a helyzeten, ha ezt csak az egyik fél ismeri fel. Moszkvának továbbá azt is be kell látnia, hogy "Oroszország csak Európával együtt, és nem Európa ellen fordulva biztosíthat jó jövőt magának" - mondta a német külügyminiszter.

Hangsúlyozta, hogy a német kancellár és a francia elnök kijevi és moszkvai tárgyalási után is még "nagyon távol vagyunk az ukrajnai konfliktus politikai rendezésétől", ezért fontos megvizsgálni, hogy milyen eszközök állnak még rendelkezésre. Az ukrán hadsereg támogatása nyugati fegyverekkel nem célravezető eszköz, hiszen nemcsak "rendkívül veszélyes, hanem a kívánt eredménnyel ellentétes következményekhez vezethet" - mondta Steinmeier.

A három külügyminiszter közös fórumán Ukrajna mellett az IÁ elleni küzdelem is kiemelt téma volt. John Kerry hangsúlyozta, hogy a nemzetközi koalíció igen eredményes, hiszen visszafoglalták az IÁ ellenőrzése alatt álló terület bő ötödét, több mint 700 négyzetkilométert, likvidálták a terrorszervezet vezetőinek felét, a légitámadások és az iraki kurd erők összehangolt műveletei révén pedig sikerült elérni, hogy a sajtóban gyakran legyőzhetetlennek nevezett IÁ "nyíltan beismerje vereségét" a török-szíriai határvárosért, Kobaniért folytatott harcban.

Ugyanakkor a Nyugatnak az IÁ mellett folytatnia kell a küzdelmet Bassár el-Aszad szíriai elnök terroristáknak menedéket adó, saját lakosságát véres elnyomással sújtó rendszere ellen is - mondta az amerikai külügyminiszter az MSC honlapján közvetített fórumon.

A háromnapos konferencia utolsó napján többen Líbia helyzetéről is beszéltek. Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője az EU biztonságát közvetlenül fenyegető veszélyekről szólva kiemelte, hogy Ukrajna mellett főleg Líbia miatt aggódik, mert a jelenlegi folyamatok alapján az észak-afrikai országban olyan "keverék" jöhet létre, amely újabb "robbanást" idézhet elő az EU "kapuja előtt".

John McCain republikánus párti szenátor, az amerikai szövetségi felsőház katonai bizottságának elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy Líbia kudarc a Nyugat számára, hiszen "úgy tűnik, megnyertük a háborút, de elveszítettük a békét".

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com