Nagyszabású razziát tartottak Németországban a hamburgi G20-csúcson történt zavargásokkal kapcsolatban

A rendőrök és ügyészek nyolc tartományban razziáztak, 24 lakást és szélsőbaloldali találkozóhelyet kutattak át - jelentette a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság.

A bevetést a hamburgi ügyészség és a tartományi bűnügyi hivatal zavargásokkal foglalkozó, 180 fős nyomozócsoportja irányította. A júliusi G20-csúcs óta több ezer videót és fotót vizsgáltak meg, és a szemtanúk és helyi lakosok vagy buszokon, pályaudvarokon rendszeresített biztonsági kamerák által készített felvételek elemzése után azért tartottak országszerte házkutatásokat, hogy további adatokat, bizonyítékokat gyűjtsenek a felvételek alapján gyanúsnak talált személyek ellen.



Az NDR szerint az év végére akár a háromezret is elérheti a zavargásokkal kapcsolatban indított eljárások száma. Több embert már bíróság elé állítottak és elítéltek. Az eddigi legsúlyosabb büntetés három év szabadságvesztés volt, ezt a hamburgi városi bíróság szabta ki novemberben egy 28 éves helyi férfire, amiért kövekkel és palackokkal dobálta a rendőröket egy tüntetésen a G20-csúcs alatt. A G20 csoport a világ vezető ipari államait, legnagyobb feltörekvő országait és az Európai Uniót mint intézményt fogja össze.

A hamburgi csúcstalálkozó a decemberrel véget ért német soros elnökség programjának legfontosabb rendezvénye volt, azonban a legnagyobb figyelem a megbeszélések helyett a csoport tevékenysége ellen szervezett szélsőbaloldali tüntetésekre irányult, mert számos megmozdulás zavargásba torkollt. A tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban több százan megsebesültek.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com