Román gettók Németországban
Németország elismerte: a tömeges bevándorlás veszélyezteti a "társadalmi békét".
Egy új jelentés szivárgott ki német forrásokból, mely szerint a közösségek szétbomlásának veszélye áll fenn, amennyiben nem fékezik meg a románok és bolgárok tömeges bevándorlását. Zavargások sem kizártak.
Németország most tapasztalja, és Nagy-Britannia akár jövőre ugyanúgy tapasztalhatja, ha a két viszonylag új EU-s ország kivándorlói tömegesen érkeznek az országba munkanélküli és egyéb segélyek reményében. Németország már figyelmeztet a "társadalmi béke" megbomlásának veszélyére. Az elmúlt három évben 437 ezer román és bolgár állampolgár vándorolt be Németországba a Német Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint. Ebből tavaly 176 ezer, 40 ezerrel több, mint 2011-ben. A legtöbben Duisburgban, Dortmundban, Berlinben, Hannoverben, Münchenben, Mannheimben és Frankfurtban próbálnak új életet kezdeni.
A bűnözés ugyan átlagosan csökken Németországban, de a románok és bolgárok által elkövetetteké nőtt. Különösen gyakori a prostitúció. A másik virágzó bűnözési ág a zsebtolvajlás, 39%-kal emelkedett az utóbbi időben. Trükköket is alkalmaznak: az egyik gyerek segítséget kér, míg bűntársa elvégzi a lopást. Berlinben a zsebelések elkövetői közül 75%-ot nem németek követték el, közülük 31% román állampolgár volt.
A bűnözés növekedéséért Alsó-Szászország kriminológiai intézetének igazgatója szerint az Európai Unió keleti irányú bővítése, az ott élők teljes mozgásszabadsága a felelős. „Különösen igaz ez Romániára és Bulgáriára, ahol kifinomult bűnöző maffiák működnek. A legközelebbi gazdag EU-országokban folytatják tevékenységüket, Ausztriában és Németországban.” A célországokban is kiépítenek hálózatot a helyiek közül, különösen az autópályák és főutak mentén. Nőtt a betörések száma is, elsősorban a családi házakba. Már minden 76. ház érintett. Oda mennek, ahol a kockázat kisebb. Elkerülik Bajorországot és Baden-Württemberget. Ott bár gazdagabbak a házak, de jobban védettek riasztórendszerekkel, és a rendőrség is gyorsabban reagál. Így inkább északra mennek, ahol a rendőrség jobban terhelt és az elfogás és elítélés kockázata csak egy a százhoz.
2014. január 1-jéig a románok és bolgárok csak korlátozottan vehetnek részt a német munkaerő piacon. Ha van állásuk vagy vállalkozásuk, akkor három hónapnál tovább maradhatnak legálisan.
A szociális juttatásokkal visszaélnek. A nagycsaládok számára viszont az állam tekintélyes összegű családi támogatást nyújt, aminek a német szociális támogatási rendszer látja kárát. A gyermekek száma meghaladja a nyugat-európai átlagot: három és tíz között a leggyakoribb. Minden gyerek után több szociális juttatást kapnak Németországban, mint amennyi Romániában egy tanár havibére.
Szakemberek szerint a szabad vándorlást az EU-n belül pont az ilyen és hasonló esetek miatt korlátozni kellene, illetve szükséges lenne néhány európai jogszabály megváltoztatása.
Sokszor turistának álcázva minibuszokkal érkeznek a helyszínekre. Utána szörnyű körülmények között, zsúfolva szállásolják el őket. Hivatalosan pedig magánvállalkozóként jelentik be őket.
Néhány városban, mint például Duisburgban a roma családok gettószerűen, mocsokban élnek, és gyerekeiket csapatostól küldik bűnözni, például lopni - panaszolta Duisburg polgármestere. A jelentés szerint a bevándorlók tönkrement, lakatlan és lakhatatlan épületekbe költöznek illegálisan. Gyakran húsz ember alszik egyetlen szobában. A teraszok mocskosak, a szemetesekből kilóg a büdös szemét, a szomszédságot pedig hajnalig zavarják hangoskodásukkal.
Az iskolák pedig azért panaszkodnak, hogy a román és bolgár gyerekek nem beszélnek németül, és így visszafogják a tanulásban a német anyanyelvűeket.
www.dailymail.co.uk
Hozzászólások