Seehofer: a CDU és a CSU közösen lép fel a tranzitzónák kialakításáért

Németországban a konzervatív CDU és bajor testvérpártja, a CSU megegyezett abban, hogy közösen fellépnek a tranzitzónák kialakításáért - mondta hétfőn Münchenben Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke.

Pártjának elnökségi ülése előtt tett nyilatkozatában Seehofer hangsúlyozta, hogy még a héten részletes tervek készülnek a határ térségében kijelölendő övezetekről, amelyekben a menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával Németországba érkező embereknek meg kell várniuk, hogy a hatóságok gyorsított eljárással eldöntsék, jogosultak-e ilyen kérelem benyújtására.

csu

Arra a kérdésre, hogy miként lehet megnyerni a CDU/CSU pártszövetséggel szövetségi szinten kormányzó szociáldemokrata pártot (SPD), Seehofer azt mondta: "majd meglátjuk".

Az SPD fenntartásokkal viszonyul a tranzitzónákról szóló elképzeléshez.

Peter Altmaier kancelláriaminiszter, a kormány menekültügyi koordinátora hétfőn Berlinben azt mondta, hogy a következő hétig döntenek az ügyben. Nem szabad "eleve kizárni" egyetlen lehetőséget sem, amely hozzásegíthet a mostani helyzet kezeléséhez - mondta a CDU-s politikus, utalva arra, hogy a menedékkérők áradata nem csillapodott az egy hónapja visszaállított határellenőrzés révén, és továbbra is naponta 5-10 ezer menedékkérő érkezik Németországba.

A miniszter a ZDF országos köztelevíziónak elmondta: tranzitzónákat egy uniós irányelv alapján lehetne kialakítani. Az új intézmény segíthet abban, hogy "jobban különbséget tudjunk tenni" a védelemre szoruló menekültek és a menedékjog megszerzésére eséllyel nem rendelkező gazdasági bevándorlók között - mondta Peter Altmaier.

Vasárnap késő este a berlini kancellári hivatalban Angela Merkel kancellár a 16 tartomány belügyminiszterével - köztük 9 SPD-s politikussal - egyeztetett, egyebek között a tranzitzónák ügyében. Konkrét megállapodásra nem jutottak, és a szociáldemokraták aggályait sem sikerült mind eloszlatni. Erre utal az észak-rajna-vesztfáliai belügyminiszter nyilatkozata. Ralf Jäger a ZDF-nek azt mondta, hogy a tranzitzónák csak zárt övezetként működhetnének hatékonyan, vagyis a menedékkérőket "többé-kevésbé" őrizetbe kell venni, ami alkotmányjogi kérdéseket vet fel.

A tranzitzónák ügye szeptember végén került a napirendre Németországban. A megoldás alapja az úgynevezett repülőtéri eljárás, amelyet a legutóbbi nagy menekülthullám után, 1993-ban vezették be. Főleg akkor alkalmazzák, ha valakinek nincsenek papírjai, vagy nyilvánvalóan nem szorul a német állam védelmére. Ilyen esetekben megtagadható a belépés az országba. Az eljárást 48 órán belül folytatják le, a kérelmezőnek a döntésig a repülőtéren kijelölt helyen kell maradnia.

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter kezdettől fogva hangsúlyozza, hogy támogatja a tranzitzóna intézményének bevezetését. Ezt egy hétfői lapinterjúban is kiemelte. A miniszter a Rheinische Post című lapnak azt mondta, hogy a megoldás a német állam védelmére nyilvánvalóan nem szoruló emberek gyors kiszűrését szolgálja.

Németországban a tranzitzónák mellett arról is tovább tart a vita, hogy szükséges-e kijelölni a befogadandó menedékkérők vagy menekültek felső határát. Ezt leginkább a CSU sürgeti, a szövetségi kormány pedig ellenzi. Peter Altmaier a ZDF-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy szerinte már maga a vita is ártalmas, mert hatására még több ember indulhat el Németország felé, hogy bejusson az országba, még mielőtt mégiscsak kijelölnek egy felső határt. Ezért inkább "praktikus kérdésekről" kell tárgyalni - mondta a menekültügyi koordinátor.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com