Steinmeier: rontja Németország tekintélyét a Pegida mozgalom

Rontja Németország nemzetközi tekintélyét az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom - mondta a német külügyminiszter egy vasárnapi interjúban.

pFrank-Walter Steinmeier a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy Németországban "alábecsülik, milyen károkat okoznak a Pegida idegenellenes és rasszista lózungjai és plakátjai".

Az ilyen megnyilvánulásokkal kapcsolatban "a világ nagyon figyel Németországra, ha akarjuk, ha nem" - mondta a német diplomácia vezetője, megjegyezve, hogy külföldi útjain "állandóan rákérdeznek" a drezdai központú mozgalom ügyére.

Az ország tekintélyének, hitelességének védelmében igen fontos "világosan, egyértelműen kimondani, hogy a Pegida nem Németország nevében beszél" - tette hozzá.

Steinmeier kiemelte, hogy "idegesíti" a Pegida attitűdje, viszonyulása Németországhoz, amely azon az állításon alapul, hogy nem szabad mindent kimondani, a hétköznapi ember panaszait pedig nem hallgatja meg senki.

"Ez egyszerűen nem igaz, és csak ürügy arra, hogy félelmet keltsenek az eszement követeléseikkel", és "uszítsanak a külföldiek és a muzulmánok ellen" - mondta Frank-Walter Steinmeier.

Arra a kérdésre, hogy a politikai rendszer szereplőinek minként kellene kezelniük a Pegidát, azt mondta, hogy a társadalomban elbizonytalanodás, aggodalom tapasztalható, és a politikusoknak beszélniük kell a csalódott, magukat hátrányos helyzetbe szorítva érző emberekkel.

Az "önjelölt népképviselőkkel" viszont nem kell szóba állni - tette hozzá a szociáldemokrata politikus, aki szerint a Pegida szervezői azért igyekeznek a politikai menedékjog ügyét a középpontba állítani, mert "a menekültüggyel egyszerűbb mozgósítani az elbizonytalanodott embereket, mint az olyan bonyolult témákkal, mint az infrastrukturális elmaradottság vagy a társadalom elöregedése".

A parlamenti pártok körében általános vélekedés, hogy nem szabad kapcsolatba lépni a Pegida szervezőivel és irányítóival, de komolyan kell venni mindazok aggodalmait és félelmeit, akik a mozgalom felvonulásain menetelnek. Ugyanakkor vannak, akik szerint velük sem érdemes beszélni.

"Mindenki felelős a tetteiért, és azért is, hogy kinek a zászlaját követi, ezért én nem szeretnék párbeszédet kezdeni olyan emberekkel, akik hangulatot keltenek a bevándorlók, a külföldiek és a másként gondolkodók ellen" - utalt a Pegida-tüntetések résztvevőire egy hét végi interjúban Yasmin Fahimi, a szociáldemokraták (SPD) főtitkára.

A párt elnöke, Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter viszont szombaton Drezdában részt vett egy fórumon, amelyet a Pegida híveinek rendezett az állampolgári ismeretek terjesztésével foglalkozó német állami intézmény, a Politikai Képzés Szövetségi Központjának (bpb) szászországi szervezete (SLpB) a mozgalom és a politika közötti párbeszéd előmozdítása céljából. Gabriel jelezte, hogy magánemberként vett részt a beszélgetésen, de az SPD-ben így is többen bírálták.

A Pegida tavaly október óta szervez felvonulásokat a drezdai belvárosban hétfő esténként a rendszerváltás idején tartott hétfői demonstrációk mintájára. A tüntetéseken hétről hétre többen mentek el, legutóbb 25 ezren voltak. A január 19-re szervezett, sorban 13. felvonulást elhalasztották, mert az alapító-főszervező Lutz Bachmannt ismeretlenek halálosan megfenyegették.

Bachmann azóta lemondott a mozgalmat szervező egyesület elnöki tisztségéről, mivel gyűlöletre uszítás gyanúja miatt eljárás indult ellene.

A drezdai ügyészség egy Facebook-bejegyzés miatt indított eljárást, amelyben Bachmann egyebek között állatoknak nevezte a Németországban menedékjogot kérő külföldieket és úgy vélekedett, hogy nincsenek "igazi" háborús menekültek.

A Pegida lemondott vezetője körül botrány alakult ki egy szelfi miatt is, amelyen Adolf Hitler náci vezért idéző bajusszal és hajviselettel látható.

A mozgalom hétfő helyett vasárnap tartja a következő drezdai felvonulást. A döntést azzal indokolták, hogy hétfőre ellendemonstrációkat jelentettek be, és nem akarnak összetűzést az ellenük tüntető "baloldali káoszbrigádokkal".

Hétfőn "Nyitott és sokszínű - Drezda mindenkinek" címmel tartanak szabadtéri rendezvényt a szászországi főváros központjában, számos neves művész, köztük Herbert Grönemeyer zenész, színész közreműködésével.

A Pegida Drezda után több más nagyvárosban is megjelent, Münchenben például a Bajorország a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Bagida), a német fővárosban pedig a Berlin a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Bärgida) nevű mozgalom kezdett felvonulásokat szervezni, a drezdaihoz hasonló, nagyobb tömeget azonban eddig nem sikerült mozgósítani, az ellentüntetéseken pedig mindig nagyságrendekkel többen jelentek meg.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com