Tovább nőtt a berlini kultúrák karneválján történt szexuális zaklatások miatt tett feljelentések száma

Újabb feljelentést tettek a berlini kultúrák karneválján történt szexuális zaklatások miatt, így legkevesebb kilenc áldozata lehet a szilveszteri támadásokhoz hasonló eseteknek - közölte szerdán a német főváros rendőrsége.

A feljelentést szexuális kényszerítés miatt tette egy nő, akit elmondása szerint több férfi zaklatott a pünkösdi karneválon - mondta egy szóvivő a Bild című lap jelentése szerint.

carn1

A rendőrség négy feltételezett elkövetőt ismer - három török és egy libanoni származású személyt - őket előállították, majd szabad lábra helyezték.

A négynapos szabadtéri kulturális fesztiválon elkövetett más bűncselekmények miatt további hét férfit előzetes letartóztatásba helyeztek. A 3 tunéziai, 2 marokkói és egy-egy líbiai és algériai gyanúsított a rendőrség szerint pénzt és mobiltelefonokat lopott, az áldozatok figyelmét az úgynevezett rátáncolással terelték el.

A rátáncolás viszonylag új bűncselekmény-elkövetési típus Németországban, örömittas táncnak és barátkozásnak álcázott csoportos utcai zsebtolvajlást jelent, az elkövetők jellemzően észak-afrikai fiatalok.

A berlini rendőrség szerint a kultúrák karneválján nagyjából 650 ezer ember vett részt, és a rendezvény viszonylag békés volt, nagyobb rendbontás nem történt.

Szilveszterkor több német nagyvárosában követtek el tömegesen nők sérelmére szexuális zaklatást és lopást. A hatóságok szerint az elkövetők többnyire észak-afrikai fiatalok voltak, akik csoportosan körbevették, zaklatták és meglopták az áldozatokat.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com