Továbbra sincs egyetértés a válságkezelésről a német CDU és a CSU vezetői között

Továbbra sem ért egyet az európai menekültválság kezelésének mikéntjéről a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszocialista Unió (CSU) vezetősége. Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke és Horst Seehfoer bajor kormányfő, a CSU elnöke szerda este több mint három órán át tárgyalt eredménytelenül a berlini kancellári hivatalban.

A megbeszélésről csak annyi szivárgott ki, hogy az álláspontok nem közeledtek, és a felek megítélése szerint sok munkára van még szükség a konfliktus feloldásához.

csu

A megbeszélésen részt vett a CDU és a CSU főtitkára, a pártok szövetségi parlamenti képviselőinek vezetői és Peter Altmaier kancelláriaminiszter, a szövetségi kormány menekültügyi koordinátora.

Angela Merkel továbbra is az európai uniós tagállamok összefogásában és a Törökországgal folytatandó együttműködésben látja a kiutat a válságból, és nem tartja célravezetőnek az egyoldalú tagállami intézkedéseket. Horst Seehofer viszont éppen ilyen lépéseket sürget hónapok óta.

A bajor kormányfő egyebek között figyelmeztetéssel, fenyegetéssel, több ultimátummal próbálta irányváltásra bírni a kancellárt. Végső lehetőségként a CSU felbonthatja a szövetséget a CDU-val, és bajor tartományi pártból országos párttá alakulhat, de Horst Seehofer ettől egyelőre elzárkózik. A Passauer Neue Presse című újságban csütörtökön közölt interjúban kiemelte: a CSU továbbra is azt tartja a helyes megoldásnak, ha nem alakul át országos párttá, hanem igyekszik "ráhatni" a CDU-ra.

Ugyanakkor senki nem tudja garantálni, hogy ez örökké így lesz - jegyezte meg.

Horst Seehofer kiemelte: nem vár a CDU-tól nyilvános bejelentést arról, hogy változtat menekültpolitikáján. Azonban ez a politika mégiscsak változott az utóbbi hónapokban. Elég csak rápillantani a görög-macedón határon készült képekre, amelyek "nyomorúságos állapotokat" mutatnak.

"Mégsem hallom egyetlen politikustól sem, hogy humanitárius okokból az összes menekültnek Németországba kell jönnie. Ez már a német politika kiigazítását jelenti, hiszen a magyarországi menekültek beengedéséről hozott tavaly szeptemberi döntést éppen a humanitás érvével indokolták, vagyis mégis van kiigazítás, csak nem ismeri el senki nyilvánosan" - mondta Horst Seehofer.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com