Ukrán válság - Jacenyuk: Putyin fel akarja számolni a független Ukrajnát

Vlagyimir Putyin orosz elnök célja a független Ukrajna felszámolása és a nemzetközi rendszer destabilizálása - jelentette ki az ukrán kormányfő szerdán Berlinben.

jacenyukArzenij Jacenyuk a konzervatív CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány székházában tartott fórumon hangsúlyozta, hogy az orosz elnök "megrekedt a szovjet gondolkodásmódban", így azt hiszi, hogy Oroszország szilárdságának záloga a nemzetközi rendszer instabilitása.

A nyugati világ értékei, a szabadság, a függetlenség és a demokrácia ellen háborúzó orosz elnököt fel kell tartóztatni, ezért az EU-nak és az Egyesült Államoknak továbbra is egységesen kell fellépnie az ukrán válságban, és az EU-n belül is meg kell őrizni az egységet - hangoztatta Jacenyuk.

Kijev nem akarja katonai erővel visszaszerezni az oroszbarát szakadárok által elfoglalt területeket, de el akarja rettenteni "az Oroszország által támogatott terroristákat" az előrenyomulás folytatásától, ehhez pedig fel kell szerelni az ukrán hadsereget védekezésre szolgáló új fegyverekkel - mondta.

Kiemelte, hogy kételkedve viszonyul a válság rendezését célzó minszki megállapodásokhoz és úgy véli, a szakadárok csak alakulataik megerősítésére és átcsoportosítására használják ki "az úgynevezett tűzszünetet".

Megjegyezte, hogy a tűzszünet életbe lépése óta az ukrán hadsereg 75 katonája esett el és több mint 500-an megsebesültek. "Ha ez a tűzszünet, akkor vajon milyen, ha tényleg lőnek" - fogalmazott az ukrán kormányfő.

Kijev azonban így is mindent megtesz a minszki megállapodások végrehajtásáért, mert "csak ez a megállapodás van az asztalon", és az ukrán vezetés el akarja kerülni, hogy a rendezés akadályozásával vádolják. Ugyanakkor a Minszkben kijelölt út csak vezet a válság enyhüléséhez, ha Moszkva is elindul rajta - mondta Arzenij Jacenyuk.

A gazdaság állapotáról szólva kiemelte, hogy Ukrajnának további hitelekre lesz szüksége. Tavaly 9 milliárd dollár új hitelt kaptak és 14 milliárd dollár adósságot törlesztettek - mutatott rá, hozzátéve, hogy a nyugati pénzügyi támogatást teljes egészében hiteltörlesztésre és a hrivnya stabilizálására fordítják, a lakosság terheinek enyhítésére nem költenek, és az utóbbi bő egy évben 4 nagyszabású megszorító csomagot vezettek be.

Natalja Jareszko pénzügyminiszter a fórumon tartott előadásában kiemelte, hogy az új kormány mélyreható reformok sorát indította el, a pénzügyi rendszer stabilizálása mellett modernizálja az állam valamennyi rendszerét és küzd a korrupció ellen. Hozzátette, hogy az ukrán gazdaság várhatóan 2016-ban ismét növekedésnek indul.

Aivaras Abromavicius kereskedelmi és gazdasági miniszter méltatta, hogy az EU egyoldalúan megnyitotta piacait Ukrajna előtt. Ugyanakkor az ukrán gazdaság szereplőinek nagyobb hozzáférésre lenne szükségük az uniós piacokhoz, például a mezőgazdaságban, mert az ukrán termelők 2 hónapon belül kimerítik az EU által engedélyezett exportkvótát - mondta a miniszter.

Arzenij Jacenyuk az Angela Merkel vezette CDU-hoz közel álló alapítvány több száz érdeklődő - köztük diplomaták és kutatók - előtt rendezett fórumán hangoztatta, hogy az orosz agresszió feltartóztatása és a minszki megállapodás végrehajtása mellett a külföldi működőtőke beáramlása, a beruházási tevékenység fellendítése a legfontosabb Ukrajna számára. Különösen az energiaiparban látnának szívesen külföldi tőkét - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy az energetikát tekintve "nem megkerülni kell Ukrajnát, hanem befektetni az országban".

Az ukrán miniszterelnök egynapos hivatalos látogatást tesz a német fővárosban kormányának több miniszterével. Megbeszélést folytat megbeszélést folytat Angela Merkel kancellárral és Wolfgang Schäuble pénzügyminiszterrel, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel és a nemzetközi gazdasági együttműködését és fejlesztésért felelős miniszterrel, Gerd Müllerrel.

MTI

Hozzászólások

Muszlim ünnepnapot vezetnének be Németországban

Muszlim ünnepnapot vezetnének be Németországban

A német politikusok szerint a keresztényeknek is vannak ünnepei, akkor a muszlimoknak is lehetnek.

Répának nézte a szamár a vadiúj narancssárga sportautót-  videó

Répának nézte a szamár a vadiúj narancssárga sportautót- videó

Az autó tulajdonosának az állat tetemes kárt okozott a falánkságával.

Merkel miatt síró migráns lány mégis maradhat az országban

Merkel miatt síró migráns lány mégis maradhat az országban

A palesztin lányt két éve ismerte meg a világ, mikor Merkel szavai megsiratták.

Tilos lesz burkában vagy nikábban vezetni Németországban

Tilos lesz burkában vagy nikábban vezetni Németországban

A burka és a nikáb korlátozást a napokban szavazta meg a német parlament felsőháza.

Hazájukba nyaralni visszajáró menekültek már a németeknek sem tetszenek

Hazájukba nyaralni visszajáró menekültek már a németeknek sem tetszenek

Németországban egyre inkább azt sürgetik, hogy felül kell vizsgálni a menekültstátuszukat.

Nem fogad több menedékkérőt egy német város, mert megtelt

Nem fogad több menedékkérőt egy német város, mert megtelt

Salzgitterbe nem engednek be több migránst, mert a város már nem tudja befogadni.

Lezúzta a benzinkutat az idős sofőr, aki összekeverte a pedálokat

Lezúzta a benzinkutat az idős sofőr, aki összekeverte a pedálokat

A 77 éves német férfi tört-zúzott ámokfutása során, igazából már azt se tudta mit csinál.

Muszlim nő támadta meg az eladót, mert a fehérneműk mellé tette fejkendőket

Muszlim nő támadta meg az eladót, mert a fehérneműk mellé tette fejkendőket

A nikábot viselő nőnek nem tetszett a kirakat elrendezése, ezért elégtételt vett az eladón.

Migránsok sajátították ki egy német város játszóterét a gyerekektől

Migránsok sajátították ki egy német város játszóterét a gyerekektől

A szülők félnek a bevándorlóktól, ezért nem engedik oda a gyerekeiket azóta.

Kitiltotta a migránsokat a boltjából egy német tulajdonos

Kitiltotta a migránsokat a boltjából egy német tulajdonos

A német férfit rasszizmussal vádolják, a helyi lakosok pedig kiakadtak az üzeneten.

http://ujhazak.com