Ukrán válság - Merkel: egyáltalán nem biztos, hogy sikerül fegyvernyugvást elérni

Egyáltalán nem biztos, hogy sikerül a kijevi és moszkvai tárgyalások révén fegyvernyugvást elérni a kelet-ukrajnai válságövezetben - mondta pénteken Berlinben a német kancellár, aki a francia államfővel előző nap Kijevben az ukrán elnökkel tárgyalt, pénteken pedig Moszkvába utazik az orosz államfőhöz.

angela merkelAngela Merkel sajtótájékoztatón elmondta: Francois Hollande francia elnökkel együtt mindent megtesznek azért, hogy "megtöltsék élettel" a tavalyi minszki tűzszüneti megállapodást, de "teljesen nyitott kérdés, hogy ez sikerül-e majd".

A "dolgok mozgásban vannak", így nem tudni, hogy pénteken jutnak-e valamilyen eredményre Vlagyimir Putyin orosz elnöknél. Azt sem tudni, hogy milyen hosszú lesz a megbeszélés, és azt sem, hogy az "utolsó megbeszélés" lesz-e, vagy egy tárgyalássorozat első állomása.

Az viszont biztos, hogy "német kancellárként soha nem fogok más országok, jelen esetben Ukrajna területét érintő kérdésekkel foglalkozni" - mondta Angela Merkel, utalva sajtójelentésekre, amelyek szerint az oroszbarát szakadárok javára teendő területi engedményeket tartalmazó válságrendezési tervet javasolnának a francia elnökkel Kijevnek és Moszkvának.

A kancellár hangsúlyozta, hogy nem semleges közvetítőként lépnek fel, hanem "német, francia, és mindenekelőtt az európai érdekek" védelmében. Ezért csütörtökön telefonon tájékoztatta Donald Tuskot, az uniós állam- illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács elnökét a kijevi és a moszkvai útról - tette hozzá.

Az európai érdekek védelme "az európai békerend" védelmét jelenti, ennek a rendnek pedig alapvető eleme "a népek szabad önrendelkezése" - jelentette ki Angela Merkel.

Petro Porosenko ukrán elnök péntekre virradóra tájékoztatott a német kancellárral és a francia államfővel öt órán át folytatott tárgyalásáról. Az elnöki hivatal közleménye szerint mindhárom fél a tavaly szeptemberi minszki megállapodás betartását szorgalmazta. Sürgették az azonnali tűzszünet megteremtését, a külföldi csapatok és nehézfegyverek kivonását Kelet-Ukrajnából, az orosz-ukrán határ lezárását és a hadifoglyok elengedését - áll a közleményben.

A minszki megállapodás egyebek mellett ütközőzóna kialakítását írta elő a frontvonal mentén harminc kilométer széles sávban. A front azonban már máshol húzódik, a Süddeutsche Zeitung című német lap szerint az oroszbarát szakadárok tavaly szeptember óta újabb 1500 négyzetkilométert foglaltak el a kelet-ukrajnai válsággócban.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com