Ukrán válság - Új hidegháborútól tart a németek többsége

Oroszország és a Nyugat hidegháborújához vezethet az ukrajnai válság a német lakosság csaknem háromnegyede szerint.

ard_zdfAz ARD közszolgálati televízió csütörtökön ismertetett felmérése szerint Németországban történelmi mélypontra süllyedt az Oroszországba vetett bizalom. Száz német közül mindössze 14 véli úgy, hogy Oroszország megbízható partner, ami a legalacsonyabb érték a csatorna Deutschlandtrend nevű felmérésének 17 éves történetében.

A német-orosz viszony romlását jelzi az erősödő aggodalom egy újabb tartós, globális konfliktustól, mint amilyen a nyugati és a keleti tömb szembenállása volt a Szovjetunió idején. Jelenleg a német lakosság 72 százaléka tart attól, hogy az ukrajnai konfliktus újabb hidegháborúba sodorja a nyugati világot Oroszországgal. A legutóbbi hasonló válsághelyzet, a 2008-as grúziai orosz beavatkozás idején jóval alacsonyabb, 50 százalékos volt a hidegháború kirobbanásától tartók aránya.

A felmérés szerint a lakosság 60 százaléka úgy véli, hogy Németországnak szilárdan ki kell tartania nyugati szövetségesei mellett, és csupán 35 százalék véli úgy, hogy nagyobb megértéssel kell viszonyulni Oroszország iránt.
A válság elmélyülésével párhuzamosan emelkedik az Oroszország elleni gazdasági szankciók gondolatának támogatottsága: jelenleg a lakosság fele véli úgy, hogy a gazdasági büntetőintézkedések megfelelő választ jelentenek, míg márciusban csak 38 százalék volt ez az arány.

A fegyveres erő alkalmazását a németek nagy többsége elutasítja: a lakosság 75 százaléka szerint rossz reakció lenne Kijev katonai támogatása, és mindössze 18 százalék véli úgy, hogy a Nyugatnak fegyverrel kellene beavatkoznia Ukrajna oldalán az Oroszországgal kialakult konfliktusba.

MTI

Hozzászólások

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

Kihívta rendőröket a férfi, mert egy bébimókus nem hagyta békén

A férfi arról tett bejelentést, hogy egy bébimókus állandóan követi, a rendőrök intézkedtek.

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

150 migráns támadt rá négy rendőrre, hogy ne toloncolják ki egy társukat

A hatóságok végül nem tehettek mást, mint engedtek a túlerőben lévő bevándorlóknak.

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

800 ezer muszlim gyereket kéne iszlám hitre oktatni Németországban

Jelenleg 800 iskolában 54 ezer diák kap iszlám hitoktatást, azonban a migráció miatt a számuk többszörösére nőtt.

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Migráns gyerekek bántják és megalázzák német társaikat az iskolákban

Sok német iskolában már többségben vannak a migrációs hátterű diákok, akik integráció helyett zaklatják társaikat.

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

Sok munkahely ellenére a migránsok zöme segélyen él Németországban

A migránsoknak még állásbörzéket is rendeznek, ők mégis képtelenek elhelyezkedni.

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

Betiltanák a fejkendő viseletét a 14 év alattiaknak Németországban

A német kormány álláspontja egyelőre még nem egységes a fejkendő viseletének tiltásával kapcsolatban.

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Furgon hajtott a tömegbe a németországi Münster városában

Az első jelentések alapján hárman meghaltak és 30-an sérültek meg a német városban.

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

Bírósághoz fordult a muszlim nő, mert nem vezethetett nikábban

A muszlim nő azzal érvelt, hogy a vallásszabadságában korlátozzák, de a bíróság nem adott neki igazat.

http://ujhazak.com