Németországban betiltottak egy harcosokat toborzó szalafista szervezetet

Thomas de Maiziere berlini tájékoztatóján elmondta: kora reggel tíz tartományra kiterjedő razziát hajtottak végre a DWR ellen, mintegy 190 lakást, irodát és egyéb helyiséget kutattak át, és betiltották a DWR által alapított, "Olvass!" nevű egyesületet is, amely a Korán német nyelvű kiadásának terjesztésére szerveződött.

A DWR az alkotmányos renddel szembehelyezkedve és a vallásszabadsággal visszaélve harcosokat toborzott az Iszlám Államnak, propagandájának hatására 140 fiatal utazott Németországból a Közel-keletre, hogy csatlakozzon a terroristákhoz. Ennek véget kellett vetni - húzta alá a belügyminiszter.



A DWR minden muszlim kötelességének nevezi a demokrácia elutasítását, és két táborra osztja a világot, a vallás szélsőséges irányzatát követő úgynevezett igaz muszlimokra és az állítólagos hitetlenekre, akikkel szemben tanítása szerint ellenségesen kell fellépni. Továbbá nagyvárosok központjaiban szervezett Korán-terjesztő akcióival és egyéb rendezvényeivel, valamint propagandavideóival az alkotmányos rend elleni harcra szólítja fel követőit, és dicsőíti a dzsihádot, a vérontást, a terrort - indokolta a szervezet betiltását Thomas de Maiziere.

Az intézkedés nem a muzulmán vallás ellen irányul, üzenete az, hogy Németországban nincs hely radikális, erőszakra hajlamos iszlamistáknak - tette hozzá. A muzulmán "vallási életnek szilárd és biztos helye van országunkban és társadalmunkban", és a DWR betiltása nem is az iszlám vallás népszerűsítése, vagy a Korán német nyelvre fordítása és terjesztése ellen irányul, hanem a szélsőséges eszmék terjesztése és terrorista szervezetek támogatása ellen - hangsúlyozta Thomas de Maiziere.

Az "Olvass!" egyesület 2012-ben jelent meg nagyvárosok központjaiban, 25 millió német nyelvű Koránt akart szétosztani nem muzulmán vallású németországi lakosoknak. A szalafizmus a muzulmán vallás konzervatív irányzata, elveti a világi államot, és a saría, az iszlám jogrend alapján működő állam kiépítésére törekszik.

A 82 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török. Tavaly a menekülthullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban. A szalafista irányzat követőinek száma 9 ezerre tehető.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com