Németországban csaknem 800 ezer menedékjogi ügy vár elbírálásra

Németországban a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóság (BAMF) folyamatos fejlesztése ellenére nagyjából 770 ezer ügy vár még elbírálására - mondta a hatóság vezetője pénteki berlini tájékoztatóján, elfogadhatatlannak nevezve a menekültügyi rendszerben kialakult állapotokat.migránsFrank-Jürgen Weise hangsúlyozta, hogy a Németországban védelmet kereső emberekben a hosszú várakozás miatt az az érzés alakul ki, hogy "hiányos a jogállami rend". Az eljárások elhúzódása azért is "elfogadhatatlan, és rossz mindenkinek", mert hátráltatja a beilleszkedést, így a munkaerőpiaci integrációt is.

Ugyanakkor az idén beérnek a tavaly elindított reformok, és jó esély van arra, hogy a BAMF ledolgozza a hátralékot és az újonnan érkező menedékkérők jelentős részének esetében 48 órán belül lefolytassák a menekültügyi eljárást - tette hozzá a hatóságot tavaly ősz óta irányító államigazgatási szakember, aki a szövetségi munkaügyi ügynökséget (BA) is vezeti.

A feldolgozatlan kérelmek száma január végén 371 754 volt, további több százezer menedékkérő pedig még be sem tudta nyújtani kérelmét.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Számukról csak hozzávetőleges becslést lehet adni, mert sok kérelmezőt még nem regisztráltak teljes körűen, sok embert pedig több helyen is nyilvántartásba vettek, és sokan lehetnek, akik már nem tartózkodnak az országban - fejtette ki Hans-Jürgen Weise.

A BAMF számításai szerint 300 és 400 ezer között lehet a kérelem benyújtására váró emberek száma, az elbírálásra váró ügyek száma így a hatóságnál elfekvő, feldolgozatlan kérelmekkel együtt akár a 770 ezret is elérheti.
A hatóság a menedékkérőkkel foglalkozó valamennyi állami intézmény informatikai rendszerének összehangolása mellett a munkafolyamatok javításával és létszámfejlesztéssel törekszik a hátralék ledolgozására.

Az első eredmények magukért beszélnek: a naponta elbírált ügyek átlagos számát tavaly 600-ról 2000-re emelték, és míg a január-szeptemberi időszakban negyedévenként átlagosan 57 ezer kérelmet bíráltak el, az év utolsó három hónapjában már 110 ezret - fejtette ki a BAMF vezetője.

A hatóság létszámát 2015-ben 2350-ről 3500-ra emelték, 2016 közepére pedig elérik a 6300 főt. Ezen belül a kérelmeket elbíráló úgynevezett döntnökök számát a tavaly év eleji 360-ról 1500-ra emelik. További nagyjából ezer államigazgatási szakértőt más intézményektől - például a vasúttól és a postától - irányítanak át a menekültügyi hatósághoz.

A munkafolyamatok javítására több új intézményi formát vezettek be. Az egyik új szervezeti egységnél csak az elfekvő ügyek feldolgozásával foglalkoznak, három tartományi központi befogadóállomáson pedig úgynevezett regisztrációs utcát alakítottak ki, ami azt jelenti, hogy a menekültügyben érintett valamennyi hatóság létrehozott egy-egy kihelyezett képviseletet.

A menedékkérők ezen az utcán végighaladva az idegenrendészeti biztonsági ellenőrzéstől az egészségügyi vizsgálatig az összes hivatalos procedúrán átesnek, majd a BAMF képviseleténél beadhatják menedékjogi kérelmüket.
Ez igen jelentős változás, mert korábban előfordult, hogy a hatóságok munkájának alacsony szintű összehangoltsága miatt 140 munkanapig tartott a regisztráció teljes körű végrehajtása.

A BAMF képviseleténél a kérelmeket három csoportba rendezik. Az A csoportba a menekült státusra jó eséllyel pályázó kérelmezők, elsősorban a háború, polgárháború sújtotta országokból származó emberek anyagai kerülnek, a B csoportba pedig a biztonságos minősítésű országokból érkezett kérelmezők aktáit rendezik, akik hazájuk biztonságos besorolása miatt nagy valószínűséggel nem kapnak menekült státust.

tervek szerint ezeket az ügyeket még a kérelem beadása napján, vagy legkésőbb a következő munkanapon elbírálják. A C csoportba az eljárás várható kimenetelét tekintve bizonytalan, összetett ügyeket sorolják. A tervek szerint az ilyen befogadóállomások száma az év közepére eléri a húszat, az újonnan érkező menedékkérők így már egy jóval hatékonyabb rendszerrel találkoznak, és nem kell hónapokig várniuk arra, hogy kiderüljön, maradhatnak-e Németországban - hangzott el a BAMF több felsővezetőjének részvételével tartott tájékoztatón.

Németországban tavaly 1 091 894 menedékkérőt vettek nyilvántartásba. Ekkora tömeg érkezésére nem volt példa a modern menekültügy németországi történetében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

http://ujhazak.com