Németországban megvonhatják a "terrorturisták" állampolgárságát

Terrorellenes intézkedési tervet készített a német szövetségi belügyminisztérium az utóbbi hetek támadásai miatt, a csütörtökön Berlinben vitára bocsátott csomag egyebek között előirányozza az idegenrendészeti őrizet szabályainak szigorítását és a terrorszervezetek szolgálatába szegődő emberek német állampolgárságának megvonását kettős vagy többes állampolgárság esetén.

Thomas de Maiziere belügyminiszter tájékoztatóján kiemelte: nem lehet "abszolút biztonságot garantálni", de mindent meg kell tenni a közbiztonság erősítéséért, ezért "keményen és következetesen" kell fellépni a közveszélyes emberek, a bűnözők és a szélsőséges nézeteket terjesztő, másokat radikalizálni próbáló emberekkel szemben, ugyanakkor egyetértésben és higgadtan kell cselekedni, mert "a megosztottság és a gyűlölködés a terroristák győzelmét jelentené".

0000

A kormánykoalíció pártjai elé terjesztett, 16 oldalas javaslatcsomagról elmondta, hogy a tárca megítélése szerint valamennyi párt által elfogadható, és gyorsan - azaz még a jelenlegi, 2017 szeptemberéig tartó törvényhozási ciklusban - megvalósítható elemeket tartalmaz.

Az intézkedési terv három területet ölel fel. Az első a szövetségi biztonsági szervek létszámának fejlesztése és egy "technológiai offenzíva" beindítása. Az eddigi 4600 fős létszámfejlesztés után további mintegy 5000 emberrel lehetne növelni a hatóságok munkatársainak számát.

Az interneten folytatott bűnözés visszaszorítására nagyobb erőket kell összepontosítani, egyebek mellett fedett "kibernyomozókat" kell bevetni, és tovább kell építeni a digitális kommunikáció megfigyelése, lehallgatása új technológiáinak kutatásával foglalkozó ügynökséget (ZITIS).

A javaslatok számos nemzetközi és európai uniós vonatkozású elemet is tartalmaznak, ezek közül a miniszter kiemelte, hogy a tagállami biztonsági szervek technológiai, adattárolási eljárásait a "szigetszerű" fejlődés jellemzi, amin változtatni kell, az adatok hatékony megosztása céljából egységesíteni kell az eljárásokat, és össze kell kapcsolni az adatbázisokat.

A második terület a radikális nézetek terjesztése elleni küzdelem és a társadalmi integráció erősítése. Ezzel kapcsolatban Thomas de Maiziere kiemelte, hogy "a jó integrációs politika egyben jó biztonságpolitika is".

A tervek között szerepel, hogy büntetendővé kell tenni a terrorizmus mindenfajta népszerűsítését, és ki kell terjeszteni a menedékkérőkre azt a német lakosságnak kialakított tanácsadói intézményhálózatot, amely a radikalizálódás korai felismerését és a szélsőséges nézetekkel szakító emberek visszailleszkedését szolgálja.

Továbbá tárgyalást kell kezdeni az orvosi kamarával arról, hogy az orvosok a titoktartási kötelezettség megtartása mellett miként segíthetik a hatóságokat a bűncselekményre készülő emberek kiszűrésében.

A szövetségi belügyminisztérium azt is javasolja, hogy vonják meg a német állampolgárságot azoktól az úgynevezett terrorturistáktól - külföldi terrorszervezetekhez csatlakozó és terrorcselekményekben részt vevő emberektől -, akik a német mellett más állampolgársággal is rendelkeznek.

Thomas de Maiziere a menedékkérőkkel, menekültekkel kapcsolatban hangsúlyozta: szigorúan szét kell választani a terrorizmust és a menekültek ügyét, de nem lehet elhallgatni, hogy a würzburgi és az ansbachi merénylő menekült volt, és azt sem, hogy a hatóságokhoz eljutnak értesülések arról, hogy lehetnek terroristák a menekültek között, és vannak "kemény bűnözők", akik a menedékjoggal visszaélve szereznek tartózkodási engedélyt.

A harmadik terület az idegenrendészeti szabályozás átalakítása. A tárca a többi között egy új, gyorsított kitoloncolási eljárás bevezetését kezdeményezi, és a kitoloncolási őrizetbe vétel lehetőségének kiterjesztését a közbiztonságot, közrendet veszélyeztető külföldiekre.

A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy az elutasított, de Németországban maradt menedékkérők körében külön kell választani azokat, akik valóban méltányolható okok - például egészségi állapotuk - miatt maradhatnak, és azokat, akik a hatóságok félrevezetésével tesznek szert átmeneti tartózkodási engedélyre, bűncselekményt követnek el vagy veszélyeztetik a közbiztonságot.

A utóbbiakkal szemben az eddiginél nagyobb szigorral kell fellépni, át kell sorolni őket az ország elhagyására kötelezett emberek közé, és a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen minimumra kell korlátozni juttatásaikat.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com