Nemi sztereotípiákat közvetítő reklámokat tiltottak be Nagy-Britanniában

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Betiltottak Nagy-Britanniában két televíziós reklámot, amelyek a hatóságok szerint nemi sztereotípiákat közvetítettek, ezáltal pedig nem feleltek meg az erre vonatkozóan június óta életben lévő szabályoknak.A szerdai bejelentés szerint ez az első eset, hogy érvényesítették az új irányelveket. Az egyik reklámban, amely a Philadelphia krémsajtot népszerűsíti, két figyelmetlen apuka látható. Az egyikük egy éttermi futószalagra ülteti a kisfiát, a másik pedig a babahordozóban lévő gyerekét teszi fel a szalagra, és ott is felejtik őket, miközben a sajtot majszolják.

A másik hirdetésben, amely a Volkswagent népszerűsíti, a férfiak mind nagyratörő teljesítményt érnek el, a reklámban szereplő nő pedig egy babakocsi mellett ül a padon.

    
A brit reklámfegyügyeleti hatósághoz (Advertising Standards Authority, ASA) csaknem 130 panasz érkezett a Mondelez amerikai élelmiszeripari óriás hirdetése miatt. A kifogások szerint a reklám azt a káros sztereotípiát közvetíti, hogy a férfiak képtelenek gondoskodni a gyerekekről és annyira felelőtlenek, hogy veszélyeztetnék őket.
    

A Volkswagen német autógyár eGolf autóját népszerűsítő hirdetés ellen hárman emeltek panaszt. A reklámban egy nő és egy férfi látható egy sziklaszirten felállított sátorban, továbbá két férfi űrhajós, egy férfi parasportoló távolugrás közben, majd az utolsó jelenetben egy padon ülő nő babakocsival. A bírálatok szerint a hirdetés azt sugallja, hogy a férfiak merész dolgokra vállalkoznak, a nők dolga pedig a gondoskodás.
    

Az ASA egyik szakértője, Jess Tye a BBC-nek azt mondta, az ilyen típusú hirdetések valós károkat tudnak okozni, és különösen oda kell figyelni rájuk. A Mondelez nagy-britanniai vállalata szerint reklámjuk pozitív képet sugároz a férfiakról, felelősségteljesnek és úgy ábrázolva őket, mint akik kiveszik a részüket a gondoskodásból. Az ASA szerint a reklám bár mókás hangulatúnak készült, mégis szerencsétlennek és figyelmetlennek ábrázolja a két férfit.     A Volkswagen UK szerint az ő reklámjuk nem utal arra, hogy a gyerekgondozás csak a nők feladata lenne és az, hogy a hirdetésben a padon ülő nő nyugalomban olvas, szembemegy a reklámokban látható szülők rendszerint ideges és zaklatott beállításával.
    

Az ASA által két hónapja bevezetett szigorítások nemcsak a televíziós reklámokra, hanem a minden hirdetési felületre kiterjednek, beleértve az internetes reklámokat és a közösségi hálót is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com