Nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség Olosz Gergely volt RMDSZ-szenátor ellen

Nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség Olosz Gergely, az RMDSZ volt szenátora ellen, akit három év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek korrupcióért - közölte az Agerpres hírügynökséggel csütörtökön Nicoleta Tolvaj Marin, a Kovászna megyei rendőrfelügyelőség szóvivője.A legfelsőbb bíróság december 20-án hozta meg ítéletét, Olosz Gergely azonban nem jelentkezett büntetése végrehajtására, és a rendőrségnek sem sikerült előállítania. Az óév utolsó napjaiban országos elfogató parancsot adtak ki a nevére, és személyi adatait elküldték Románia valamennyi határátkelőjére. Miután ez nem vezetett eredményre, most már nemzetközi körözést adtak ki ellene - magyarázta a szóvivő.

    
A volt székelyföldi képviselőt és szenátort befolyással való üzérkedésben találta vétkesnek a román legfelsőbb bíróság. Az ítélet a háromévi letöltendő börtönbüntetés mellett 384 ezer euró (123 millió forint) és 400 ezer lej (27 millió 600 ezer forint) értékű vagyonelkobzásról is rendelkezett. A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva azt, hogy korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely összesen félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.
    

Olosz Gergely 2007-2008-ban a romániai energiaár-szabályozó hatóság elnöke volt, 2008 és 2012 között az RMDSZ parlamenti képviselője, 2010-től frakcióvezetője, 2012-től 2013 májusában történt lemondásáig az RMDSZ szenátora volt. 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az érdekképviselet élére akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com