Nemzetközi körözést adtak ki az oroszországi tüntetések szervezője ellen

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Nemzetközi körözést adott ki az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerdán az Alekszej Navalnij regionális törzseit irányító Leonyid Volkov ellen, aki az elmúlt hetek nem engedélyezett oroszországi tüntetéseinek fő szervezője volt.Az SZK közölte, hogy a bíróság ügyrendbe vette a gyanúsított távollétében való letartóztatását szorgalmazó keresetet. Korábban Volkovot azzal gyanúsították meg, hogy fiatalkorúakat mozgósított a közösségi médián keresztül a nem engedélyezett tüntetésekre, amire hivatkozva január végén belföldi körözést adtak ki ellene.

    
Volkov külföldön, sajtóértesülések szerint Németországban él. Kulcsszerepe volt a Navalnij mellett január 23-án és 31-én megtartott, többtucatnyi városra kiterjedő szimpátiatüntetések megszervezésében. Az aktivista, miután Navalnij egy korábbi perben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést letöltendőre változtatta, és a rendőrség ismét keményen lépett fel a tüntetőkkel szemben, tavaszig lefújta az utcai megmozdulásokat.
    

Kedden viszont a Telegram-csatornáján váratlanul arra buzdította az elítélt politikus támogatóit, hogy Bálint napkor este vonuljanak ki házaik udvarába és ott egy negyed órán át világítsanak feltartott mobiltelefonjuk lámpájával. Marija Zaharova külügyi szóvivő az újabb akció meghirdetését összefüggésbe hozta azzal, hogy Volkov és a Navalnij-mozgalom egy másik, Londonban élő vezetője, Vlagyimir Asurkov hétfőn részt vett egy, a brüsszeli lengyel EU-képviselet által szervezett, "lényegében NATO-országok" részvételével tartott videokonferencián.
    

Zaharova szerint "morális és etikai szempontból hazaárulásnak" minősíthető, hogy Navalnij hívei, akiket "a NATO-befolyás ügynökeinek" minősített, európai és amerikai szankciókat sürgetnek Oroszország ellen, mert a NATO-dokumentumok szerint Moszkva ellenségnek minősül. Rámutatott, hogy a nyugati országok számára Navalnij támogatása egyúttal lehetőséget jelent Oroszország feltartóztatására.
    

Volkov - saját elmondása szerint - a hétfői megbeszélésen társával együtt a Kreml-párti oligarchák ellen sürgetett szankciókat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

http://ujhazak.com