Nemzetközi pályázat keretében értékesítik a volt Jugoszlávia külföldi ingatlanait

Nemzetközi pályázat keretében értékesítik a volt Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság egykori követségi és konzulátusi ingatlanait - ebben állapodtak meg az öt utódállam képviselői a Vecernje Novosti című szerbiai napilap hétfői beszámolója szerint.

A volt Jugoszláviának Tokióban, Bonnban, Bernben és New Yorkban vannak még - a jogutódlási folyamat lezajlásának hiányában - fennmaradt diplomata-ingatlanai, amelyek eladásáról a szlovéniai Kranjban egyeztek meg Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina és Macedónia képviselői.

6xhmwrd-1024x576

A lap nem tért ki arra, hogy a hatodik volt jugoszláv tagköztársaság, Montenegró miért nem vett részt a kranji tárgyaláson, de a vagyonelosztás után feltehetően Belgrádnak és Podgoricának még tárgyalnia kell, ugyanis az utódlási tárgyalások megkezdésekor Szerbia és Montenegró még közös államot alkotott.

Az ingatlanok összértéke az újság információi szerint 42 millió dollár, ugyanakkor ezt az összeget tíz évvel ezelőtt állapították meg, így az utódállamok abban reménykednek, hogy akár magasabb összeget is kaphatnak az épületekért. Az eladási ár 39,5 százaléka a megállapodás értelmében Szerbiát illeti meg.

A volt Jugoszlávia 123 külföldi ingatlanából eddig 72-t osztottak szét, a maradék 51 sorsa egyelőre bizonytalan, ez utóbbiak többségét Szerbia használja, illetve tartja fenn.

A felek megállapodása szerint az eladásra vonatkozó felhívást a legjelentősebb lapokban, így a The Washington Postban és a The Economistban is közzéteszik. Az utódállamok képviselői legközelebb 2017 márciusában Belgrádban találkoznak újra, hogy a fejleményekről tárgyaljanak.

A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság hivatalosan 1992-ben szűnt meg, miután Horvátország, Szlovénia, majd Macedónia és Bosznia is kilépett a szövetségi államból. Az egyik utódállam, amely már csak Szerbiát és Montenegrót foglalta magába, előbb Jugoszláv Szövetségi Köztársaságként, majd Szerbia és Montenegró államközösségeként élt tovább 2003-tól 2006-ig, Montenegró függetlenné válásáig.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com