Nemzetközi sajtószemle

A Vedomosztyi című orosz gazdasági napilap Anatolij Csubajszt, a Jelcin-kormány egykori privatizáció-felelősét idézte, aki szerint a davosi világgazdasági fórum részvevői attól rettegnek, hogy Donald Trump amerikai elnökké választása nyomán globális politikai katasztrófa alakulhat ki. Hasonló félelmet Csubajsz 2009-ben, a pénzügyi világválság idején tapasztalt.A politikusból lett üzletember szerint most nem gazdasági, hanem politikai katasztrófa fenyeget, amelynek lényege, hogy a második világháború után kiépített világrend összeomlóban van. Mint mondta, egyetért a fórum egyik meg nem nevezett amerikai részvevőjének álláspontjával, amely szerint Trump csak két dolog közül választhat: "megtagad mindent, amit eddig mondott, vagy katasztrófába vezet bennünket".

Donald Trump hivatalba lépésével "kezdetét veszi az Egyesült Államok modern kori történelmének legkockázatosabb időszaka" - írja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap. A lap szerint az új elnök csapata a választások óta számos hibát vétett. A Fehér Ház átvétele után azonban rövidesen rá fognak jönni arra, hogy azok a nem szokványos módszerek, amelyekkel sikerült megnyerniük a választásokat, a hivatalban már nem segítik politikájuk megvalósítását.

Donald Trump autoriter és egoista hajlamaival, a szabályok sajátos, kizárólag neki megfelelő értelmezésével "komoly próbának teszi ki az Egyesült Államok politikai rendszerét". Az amerikai történelemben ritkán függött olyan sok egyetlen személytől, mint a következő években fog - zárja írását a Hospodárské Noviny.



Trump retorikájából arra lehet következtetni, hogy az Egyesült Államok nem lesz többé a világ csendőre, hanem egy önző, elsősorban saját érdekeire figyelő állam - véli a Gazeta Wyborcza balliberális lengyel napilapban megjelent interjúban Radoslaw Sikorski. A volt lengyel külügyminiszter szerint Trump úgy látja, Amerikának többe kerül az "álnagyhatalmi szerep", mint amennyit profitál belőle. Nem tudni, hogy az új elnök csak módosítani akarja, vagy teljesen átalakítja az eddigi rendszert - mondta Sikorski, veszélyesnek nevezve az utóbbi változatot.

Amennyiben Trump valóban hallgat külpolitikai tanácsadójára, Henry Kissingerre, a realizmus és pragmatizmus győzelme várható - vélte a Rzeczpospolita független jobbközép napilap főszerkesztői kommentárjában. Kissinger a Kínával fennálló konfrontáció csillapítását, Oroszország súlyának elismerését akarja, valamint Washington szerepvállalását a közel-keleti konfliktusok rendezésében, az Európai Unió megerősítésében. Ha ezek a célok a Trumpra jellemző "alfahím-alkattal" párosulnak, Washington határozottabban léphet fel saját érdekszféráiban, bátrabban dönthet, ám tisztelettel viszonyulhat az olyan erős riválisok iránt, mint amilyen Putyin - véli a főszerkesztő, Boguslaw Chrabota.

Gazdasági kérdésekben Trump víziója világos: csökkenteni akarja az adókat és arra ösztönözni a vállalatokat, hogy nyereségüket visszahozzák az országba - írta "Donald a győztes típus" című cikkében pénteken a pozsonyi Hospodárské Noviny (HN) című szlovák gazdasági-közéleti napilap, amely szerint az új elnök adóreformjának nyertese nem az alsó középosztály lesz, hanem a gazdagok.

Trumppal megváltozik a világ, de van-e mit ünnepelni? - teszi fel a kérdést pénteki kommentárjában a liberális pozsonyi Sme, amely rögtön le is szögezi: a Trump elnökségéhez nagy reményeket fűző munkás ugyan nem fog jobban élni, de lehetősége lesz arra, hogy a dolgokról az eddiginél markánsabban mondjon véleményt. A lap Trump beiktatására utalva megjegyzi: péntek délben megváltozik ugyan a világ, de ez a változás nem forradalom lesz, hanem a Trump megválasztását lehetővé tévő folyamat következő állomása, azé a folyamaté, amely félő, hogy idén Európában folytatódik majd.

A Háárec című izraeli lap az új amerikai vezetésnek az Iránnal kötött nukleáris megállapodással kapcsolatos álláspontját boncolgatja. A két ország kapcsolatának megromlását az utóbbi években nagyrészt az okozta, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök erőteljesen bírálta az egyezményt. A lap biztonsági szakértője szerint az izraeli biztonsági vezetésben - szemben korábbi ellenvetéseikkel - ma már úgy látják, hogy az egyezmény stabil, és Irán eleget tesz az abban foglalt követelményeknek. A lapnak nyilatkozó volt katonai hírszerző főnökök szerint a megállapodás fenntartásával kell nyomást gyakorolni Teheránra rakétakísérleteinek leállítására.

Rex Tillerson kijelölt amerikai külügyminiszter nem helyezte kilátásba az iráni egyezmény felmondását, és James Mattis új védelmi miniszter is mellette szólt. A Háárec szerint az új amerikai politika irányvonala egyelőre bizonytalan, mert kérdéses, hogy az eddigi politikához inkább kötődő Mattis és Tillerson szerez-e majd nagyobb befolyást, vagy az iráni egyezményt szintén felmondani vágyó, és feltétlen Izrael melletti kiállását hangoztató Mike Pence alelnök.

Emellett mindketten síkra szálltak a kétállami megoldás, vagyis a palesztin állam megteremtése mellett. Ráadásul kisebb vihart váltott ki Washingtonban, amikor Mattis egyértelműen Tel-Avivot nevezte Izrael fővárosának, miközben Trump megígérte kampánya során az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését.

A The Jerusalem Post című angol nyelvű újságban Herb Keinon - az Obama-korszak szerinte Izraellel szemben ellenséges politikájával szemben - partneri viszonyt, a kapcsolatok átértékelését várja az új elnöktől, s reményteli várakozással tekint Donald Trump beiktatása elé.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com