Nemzetpolitikai államtitkár: a családok kiemelt helyet kapnak a következő négy évben

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: A családok kiemelt helyet kapnak a következő időszak nemzetpolitikájában, a negatív demográfiai folyamatokat meg kell fordítani - hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár telefonon az MTI-nek szombaton Szarajevóból, ahol a Kommunikációs hídépítés a volt Jugoszlávia országainak magyar közösségei között című konferencián szólalt fel."Ha nem lesznek utódaink, nem lesz nemzetpolitikánk, és nem lesz nemzetünk sem" - hangsúlyozta a politikus a konferencián, amely az első olyan rendezvény a volt Jugoszlávia területén, ahol az ott működő magyar intézményeinek képviselői oszthatták meg tapasztalataikat.

    
Ezeket a közösségeket a hasonló történelmi múlt jellemzi - magyarázta Potápi Árpád János, majd hozzátette: ezen felül például Bosznia-Hercegovinában, Macedóniában és Montenegróban alapvetően a mai Vajdaság, illetve a régi Dél-Magyarország területéről érkezett emberek leszármazottai élnek, akik a később tanulmányok, munka, vagy családi kapcsolatok miatt érkezettekkel együtt képezik a magyar közösségek magját.
    

A konferenciának helyet adó Boszniában néhány száz fős magyar közösség él, de "ők is szeretnének megmaradni magyarnak, és mi támogatjuk őket ebben" - tette hozzá. Potápi Árpád János aláhúzta: az utóbbi időszak legjelentősebb nemzetpolitikai eredménye a nemzet közjogi egyesítése, a kettős állampolgárság megadása, valamint a magyar-magyar kapcsolatrendszer jelentős erősítése volt.
    

Emellett nagyon fontos, hogy az elmúlt években megkezdődött a szülőföldön való boldogulás erősítése, "az, hogy gazdaságilag is erősítsük meg a magyarságot". A szülőföldön való boldogulás területén kiemelt jelentőségű a magyar családok megerősítése mind gazdaságilag, mind az intézményrendszer tekintetében - mondta.
    

Mindezek mellett a politikai intézményrendszer megtartása és megerősítése is lényeges. Fontos, hogy a magyar szervezetek és a magyar pártok mindenhol legyenek ott a helyi politikában, önkormányzatokban, területi egységekben és országosan is - húzta alá. A Kommunikációs hídépítés a volt Jugoszlávia országainak magyar közösségei között című kétnapos rendezvény keretében kiállítást és népzenei műsort is szerveztek a résztvevőknek, hogy jobban megismerjék egy-egy régió kultúráját és sajátosságait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com