Nepáli földrengés - Magyar konzul: öt magyarral továbbra sem tudták felvenni a kapcsolatot

Öt, huzamosabb ideje Nepálban tartózkodó magyar állampolgárral továbbra sem tudtuk felvenni a kapcsolatot - mondta Vajda Andrea újdelhi vezető magyar konzul az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti híradójában.

Foldrenges-Nepalban(650x433)Beszámolt arról, hogy újabb rengés történt, emiatt egyelőre az a repülőgép sem tudott felszállni, amellyel a 15 emberből álló magyar turistacsoport indult volna Isztambulba, majd onnan Magyarországra.

Vajda Andrea arról is beszélt, hogy az európai uniós delegáció és a soros lett elnök is megkereste az indiai kormányt, ha Nepálból Indiába akarnának utazni uniós polgárok, segítsék őket, és a vízummal ne legyen probléma.

Tóth Zsigmond, a magyar turistacsoport vezetője az M1 aktuális csatornának vasárnap reggel azt mondta: egész éjszaka fent voltak, mindenki jól van. A tervek szerint vasárnap el tudják hagyni Nepált, és Isztambulon keresztül utaznak Magyarországra.

A 7,9-es erősségű földmozgásnak a vasárnapi legfrissebb összesítések szerint több mint 1900 halálos áldozata van, a legtöbben Nepálban vesztették életüket. Ez volt a legsúlyosabb katasztrófa a dél-ázsiai országban az utóbbi 81 évben. A földrengés a Katmandu-völgyben rengeteg házat a földdel tett egyenlővé, a Himalájában pedig lavinákat indított el.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com