Nézőpont: romlik a francia elnök megítélése a visegrádi országok közvéleményében

Romlik Emmanuel Macron francia köztársasági elnök megítélése a visegrádi országok közvéleményében a Nézőpont Intézet felmérése szerint.Az októberi közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Emmanuel Macront már kevesebben kedvelik a V4-es országokban, mint amennyien rossz véleménnyel vannak róla - közölte a Nézőpont csütörtökön. Emmanuel Macron az elmúlt évben rendszeresen bírálta a visegrádi együttműködés országait, és ez nyomot hagyott az elnök imázsán.

Ismertsége és elutasítottsága is nőtt, miközben a róla jó véleménnyel lévők aránya nem változott a visegrádi országokban.

  
Míg 2017-ben a megkérdezettek 22 százaléka volt rossz véleménnyel a francia elnökről, idén már a négy ország népességének átlagosan 38 százaléka fogalmazott meg elutasító véleményt. Ugyanakkor nőtt a politikus ismertsége a visegrádi régióban: míg 2017-ben a visegrádi négyek felnőtt népességének 28 százaléka nem hallott a francia köztársasági elnökéről, idén ez az arány 18 százalék volt.


Mindeközben annak ellenére nem változott az elnököt kedvelők 33 százalékos aránya a két felmérés között, hogy egyre nagyobb az ismertsége. Tehát a visegrádi együttműködés országaiban a francia elnök ismertsége azért növekszik, mert egyre rosszabb véleménnyel vannak róla - vonja le a következtetést a Nézőpont.
    

A tendencia nem nemzetspecifikus, minden V4-es országban nőtt az elmúlt év során a francia elnök ismertsége és elutasítottsága. Csehországban 30-ról 46 százalékra, Lengyelországban 25-ről 32 százalékra, Magyarországon 16-ról 40 százalékra, Szlovákiában pedig 16-ról 33 százalékra emelkedett a Macronról rossz véleménnyel bírók hányada. Mindez azt jelenti, hogy a V4-ek hozzávetőleg 50 milliós választókorú népességből több, mint 18 millióan utasítják el Emmanuel Macront, 6 millióval többen, mint egy évvel ezelőtt.
    

Az intézet októberben készítette közvélemény-kutatását Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com