Nincs egyetértés az uniós pénzek feltételekhez kötéséről szóló javaslatokat illetően

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Nincs egyetértés a tagállami vezetők között azon német javaslatokat illetően, amelyek értelmében az uniós támogatások elosztásában a szolidaritási és a jogállamisági elvek betartásának is tükröződnie kellene - derült ki az uniós állam- és kormányfők pénteki brüsszeli találkozója előtt elhangzott nyilatkozatokból.A német álláspont szerint a strukturális támogatások elosztási szempontjaiban annak is tükröződnie kellene a jövőben, hogy egyes tagországok mennyire veszik ki a részüket a menekültválság közös kezeléséből, illetve betartják-e a jogállamisági elveket.

    
Mark Rutte holland miniszterelnök elmondta, hogy lát bizonyos előnyöket a nemrég bemutatott javaslatban, de a kérdést alaposan meg kell vizsgálni. Hozzátette, kormánya elsősorban az alapján osztaná el a strukturális alapokból származó pénzeket, hogy a támogatásokkal elérhetőek-e "a kívánt célok, a szükséges változások".
    

Rövid sajtótájékoztatóján Sebastian Kurz osztrák kancellárt is megkérdezték erről, aki hangsúlyozta, "alapvetően meg tudja érteni annak az ötletét, hogy bizonyos feltételeket szabjanak". "Csak annyit kérnék, hogy ne mindig a menekültekre fókuszáljunk, ugyanis a szolidaritás jóval többről szól a menekültek befogadásánál" - fogalmazott.
    

Dalia Grybauskaite litván elnök azon véleményének adott hangot, hogy ezen uniós alapok egyetlen célja az EU szegényebb tagállamainak integrálása kell legyen. "A jelenlegi szerződések értelmében a kohéziós és strukturális alapok a konvergencia javítását szolgálják, és nem mást" - mondta. A német javaslatot Xavier Better luxemburgi miniszterelnök is bírálta. "Végső soron kiket fognak megbüntetni?" - tette fel a kérdést, s rögtön meg is válaszolta: "nem a kormányokat, hanem az állampolgárokat".
    

Korábban többek között a magyar és a lengyel kormány is tiltakozását fejezte ki a tervezettel kapcsolatban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com