Nőgyűlölő ország képviseli a nők jogait az ENSZ-ben

Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa nemrég szavazást tartott arról, melyik ország vezesse a nők helyzetével foglalkozó bizottságot.

A legtöbb szavazatot Szaúd-Arábia kapta, amely azért is érdekes, hogy ott köztudottan elnyomják a nőket. Az ország 4 évre kapta meg a bizottság vezetését, amely nagy felzúdulást keltett, mivel sokak szerint nőgyűlölőek.



Ennek ellenére Szaúd-Arábia vezeti majd a bizottságot 2018-tól 2022-ig, amely a nemi egyenlőségre és a nők emancipációjára irányul. Az országban mégis tilos a nőknek autót vezetni, ha pedig külföldre akarnak utazni vagy egyetemre akarnak menni, akkor a családban egy férfi, többnyire a férj beleegyezése kell hozzá.



A döntés után a genfi központú emberi jogi szervezet, az UN Watch szombaton azt közölte, hogy olyan ország kapott beleszólást a női jogok védelmébe, amely „nőgyűlöletben vezető a világon.” A szervezet vezetője Hillel Neuer azt mondta, hogy ez a döntés annyit ér, mint tűzoltó parancsnoknak megtenni egy gyújtogatót.
Szaúd-Arábiában nemrég például óriási botrányt kavart, mikor kitiltották a nőket egy női konferenciáról.



Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com