Női kvótát és szórványképviseletet vezetett be a szövetség

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Alapszabálya módosításával női kvótát vezetett be testületeiben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusa szombaton, és arról is határozott, hogy a szórványmagyarság számára is képviselői helyet kell biztosítani.A szövetség zilahi kongresszusán a küldöttek egyhangú szavazással fogadták el a program és az alapszabály módosítását, azt a stratégiai dokumentumot, amely a következő két év cselekvési prioritásait foglalja össze.

Az alapszabály-módosítások közül a női képviseletre vonatkozó a legjelentősebb. Eszerint a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára. Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. A területi és országos testületekben pedig 15 százalékos kvótát kell biztosítani az RMDSZ nőszervezete jelöltjeinek.


A kongresszus a szövetség alapszabályában írta elő, hogy a Székelyföld-szórvány szolidaritás elmélyítése érdekében a székelyföldi megyék egyikének a képviselőházi jelöltlistán befutó helyet kell biztosítania a szórvány egy jelöltjének. A szövetség egyhangúlag fogadta el azt a stratégiai dokumentumot, amely a következő két év cselekvési prioritásait foglalja össze. A dokumentum az RMDSZ és az erdélyi magyarság partnerségének a megerősítését, a romániai nyelvi jogok bővítését, a gyermekközpontú anyanyelvi oktatást és a vállalkozó fiatalok támogatását irányozza elő.


A kongresszus több határozatot is elfogadott. Ezek egyike a nők elleni erőszak visszaszorítását szorgalmazza, és többek között azt is kezdeményezi, hogy szervezzenek önvédelmi tanfolyamokat a nőknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com