Nőtt a Saab hadiipari konszern nyeresége

Tavaly ugyan csökkent a svéd Saab hadiipari konszern forgalma, de nyeresége emelkedett, az új generációs Gripen gépekre kapott megrendeléseknek köszönhetően az idén és az következő években forgalmának növekedésére számít.

saabA Saab AB által az MTI-hez eljuttatott éves eredménybeszámoló alapján a konszern 2014-ben 23,527 milliárd svéd korona forgalmat bonyolított le, egy százalékkal kisebbet a 2013-as 23,750 milliárdnál.

Az üzleti eredmény 23 százalékkal, 1,659 milliárd svéd koronára emelkedett 1,345 milliárd koronáról, az árbevétel arányos jövedelmezőség pedig 5,7 százalékról 7,1 százalékra javult.

A Saab AB tavaly 1,168 milliárd svéd korona (38,28 milliárd forint) nettó nyereséget ért el, 57 százalékkal magasabbat a 2013-as 742 milliónál. Az egy részvényre jutó nyereség 10,78 korona lett az egy évvel korábbi 6,79 korona után. Az igazgatóság részvényenként 4,75 korona osztalék fizetésére tesz majd javaslatot a részvényeseknek.

A Saab 2013-as eredménye után 4,50 korona osztalékot fizetett. (egy svéd korona mintegy 32,8 forint)
Hakan Buskhe elnök-vezérigazgató elmondása szerint a 2014-es év a Saab jövőjének megalapozásáról szólt.

Tavaly Brazília 36 új generációs Gripen repülőgépet rendelt a Saabtól. A cég 2013-ban 60 gépre kapott svédországi rendelést.

A Saab az idén a hosszú távú tervében előirányzottnál nagyobb, öt százalékos forgalomnövekedést vár. A vállalat árbevétel arányos jövedelmezősége egyszeri tételek nélkül pedig nagyjából az ideinek megfelelő szintet fog elérni - közölték.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com