Nyílt vita folyik a cseh politikusok között a Huawei-technológiák kockázatáról

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Milos Zeman cseh államfő szerint Kína válaszintézkedéseket készít elő Csehország ellen, miután a cseh titkoszolgálatok a közelmúltban biztonsági kockázatnak minősítették a kínai Huawei cég technológiáit, és ilyen értelemben nyilvánosan figyelmeztetést adtak ki azok használatával kapcsolatban.A Barrandov kereskedelmi televízióban csütörtökön este sugárzott beszélgetésben Milos Zeman azt mondta: a biztonsági szolgálatok lépése miatt veszélybe kerültek a Skoda autógyár, valamint a PPF befektetőcsoport kínai beruházásai, valamint a Huawei mintegy 8,5 millió korona értékű tervezett befektetése Csehországban. A prágai sajtó szerint a Huawei ezt az összeget egy 5G mobilhálózat létrehozásába tervezte befektetni.

    
Michal Koudelka, a Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) és Dusan Navrátil, a Kibernetikai és Információs Biztonsági Hivatal (NÚKIB) igazgatói, nyilvános figyelmeztetésükkel "komoly mértékben veszélyeztették a Cseh Köztársaság gazdasági érdekeit" - jelentette ki az államfő. Zeman leszögezte: úgy véli, hogy a két intézménynek nincsenek semmiféle bizonyítékai a kínai technológiák veszélyességéről. Az elnök megjegyezte: hitelesebbnek tartja a német kiberbiztonsági intézet igazgatójának közelmúltban elhangzott nyilatkozatát, miszerint a Huawei-technológiák veszélyességére nincsenek konkrét bizonyítékok.
    

A NÚKIB tavaly decemberben nyilatkozatot adott ki, miszerint a Huawei és a ZTE kínai társaságok technológiái biztonsági kockázatot jelentenek azok használói számára. A cseh kormány ezt követően utasította az állami intézményeket, hogy a NÚKIB ajánlásai alapján vizsgálják meg a hatáskörükben lévő kínai eredetű számítógépes infrastruktúrákat. A cseh sajtó úgy tudja, mintegy 160 fontosabb állami intézmény használja a Huawei technológiáit.
    

A BIS éves rendszerességgel készít jelentéseket Csehország számára a veszélyes titkosszolgálati jelenségekről. A dokumentumoknak mindig csak egy kisebbik része nyilvános. A 2017-es évről szóló jelentés nyilvános részében a kínai technológiák nem szerepelnek. A Huawei-technológiák használatának kockázatát azonban a BIS egy korábbi, a 2013-as jelentésében röviden említette.
    

Milos Zeman az utóbbi időben több ízben is nyilvánosan bírálta a cseh titkosszolgálatokat, különösen az éves jelentésben megfogalmazott, Kínával és Oroszországgal kapcsolatos, szerinte "alaptalan" megállapításokat. Az elnök csütörtöki nyilatkozatát pénteken több ellenzéki politikus is bírálta. "Az ország biztonsági érdekei előbbre valóak a gazdasági érdekeknél" - jelentette ki Jan Bartosek, a kereszténydemokrata néppárt (KDU-CSL) alsóházi frakcióvezetője. "A titkosszolgálatok nyilvános bírálata az államfő részéről káros jelenség" - tette hozzá Bartosek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com