Nyugat-balkáni Alapot hoztak létre a visegrádi országok

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Nyugat-balkáni Alapot hoztak létre a visegrádi csoport (V4) országai, hogy elősegítsék a nyugat-balkáni régió országainak együttműködését.v4Az alapító dokumentumot pénteken Prágában írták alá a V4, illetve a nyugat-balkáni térség külügyminiszterei. Magyarország nevében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látta el kézjegyével a megállapodást.

A négy visegrádi ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), továbbá Szlovénia és Horvátország, valamint hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Szerbia) külügyi vezetői a tanácskozáson nyilatkozatokat fogadtak el az Európai Unió bővítéséről és a migrációs válság kezeléséről.

Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter elmondta, hogy a V4-ek megteremtették a Nyugat-balkáni Alap bázisát, és részt vesznek több beruházás megvalósításában is. Azt, hogy a visegrádiak mennyi pénzt fektettek be az alapba , nem közölték.

A cseh diplomácia vezetője szerint a nyugat-balkáni régió stabilitása "Közép-Európa és egész Európa stabilitása és sikeres fejlődése számára kulcsfontosságú", és ezt a migrációs válságnak sem szabad megingatnia. Hasonlóan nyilatkozott Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, aki hozzátette, hogy nagyon fontos a térség integrációja az Európai Unióba is.

A prágai találkozó résztvevői ezt az integrációt közös nyilatkozatukban is támogatásukról biztosították. A Nyugat-balkáni Alap központja Tiranában lesz, és elsőként egy albán diplomata fogja vezetni. "Nem is jöhetett volna jobb időben a megállapodás aláírása, hiszen éppen most dolgozunk Albánia uniós csatlakozásán" - szögezte le Ditmir Bushati albán külügyminiszter a sajtóértekezleten.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com