Obama szabadon engedi a guantanamói foglyokat

Az USA elnöke szerint már nem jelent veszélyt az emberiségre az, aki jógázni kezd, ám a titkosszolgálat nem ilyen optimista, és szerintük a szabadon engedett rabok, újra terrorizmussal fognak foglalkozni.CUBA-US-ATTACKS-ENDURING FREEDOM-AFGHANISTAN DETAINEES
Az ember azt hinné, hogy egy terroristát, ha végre sikerült elfogni, akkor azt élete végégig börtönbe csukják, hogy ne jelentsen többé veszélyt másokra nézve. Barack Obama úgy néz ki, hogy inkább azt vallja, hogy mindenki megváltozhat, és megérdemel egy második esélyt.

Az USA elnöke ugyanis úgy határozott, hogy szabadon enged pár guantanamói foglyot, s ezt a döntését különböző indokokkal magyarázta. Az egyik al-Kaida tagot például azért engedték el, mert az elkezdett jógázni, és ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy a terrorista megjavult, és most már a jó úton fog járni.

Egy másik rab, aki Oszama bin Laden testőre volt, azt tervezi, hogy farmot alapít, ha kiszabadult. Obama szerint ez is annak a jele, hogy a terrorista többé nem veszélyes az emberiségre nézve.

A titkosszolgálat már nem ilyen optimista, ezért ők arra figyelmeztetik az elnököt, hogy a kiszabadult terroristáknak legalább a 29 százaléka újra terrorizmussal fog foglalkozni.

(Forrás: latimoport.hu)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com