Olaf Scholz: az európai munkaerőhiányt a jogszerű bevándorlás orvosolhatja

Európának munkaerőre van szüksége, a jelenlegi munkaerőhiányt a szabályozott, okos, ellenőrzött és jogszerű bevándorlást lehetővé tevő migrációs politika orvosolhatja - jelentette ki a német kancellár Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén kedden.Olaf Scholz, az Ez Európa címmel rendezett EP-vitán a közös uniós migrációs és menekültügyi megállapodás mihamarabbi elfogadását sürgette, amelynek középpontjában - szavai szerint - a szolidaritásnak kell állnia. Az illegális migrációt úgy kell kezelnie az Európai Uniónak, hogy az európai értékeket ne árulja el közben - hangsúlyozta.
    

A német kancellár kijelentette: Európának új szabadkereskedelmi megállapodásokat kell kötnie, és egyenlő feltételek melletti partnerségeket kell kialakítania. "Ha az elkövetkező években sem változtatunk hozzáállásunkon a szabadkereskedelmi megállapodásokat illetően, akkor mások diktálják majd a szabályokat, alacsonyabb környezetvédelmi és társadalmi normákkal" - fogalmazott.
    

A gyarmatosítás következményeinek leküzdése az afrikai, ázsiai és latin-amerikai országokkal kötött európai partnerség alapvető eleme kell legyen - mondta Scholz, majd hozzátette: az ilyen partnerségeknek "hátra kell hagyniuk az elmúlt évtizedek eurocentrikus nézetét", javítaniuk kell az élelmezésbiztonságot, le kell küzdeniük a szegénységet, és segíteniük az éghajlat és a környezet védelmét.
   

"Európának a világ felé kell fordulnia" - fogalmazott a német kancellár, majd hozzátette: egy "kibővített és megreformált" Európai Unióra van szükség, amelyhez az EU külpolitikájában több döntés kell hozni minősített többséggel. A német kancellár azt is hangsúlyozta, hogy "a rivalizálás és a verseny erősödött" Kína részéről. - Kína partner, versenytárs és rivális, ugyanakkor nem a kapcsolatok felszámolására, hanem "okos kockázatcsökkentésre" kell törekedni Pekinggel kapcsolatban - mondta.
    

A német kancellár kijelentette továbbá: Európának nem szabad megijednie Oroszország győzelemnapi katonai felvonulásán bemutatott fegyvereitől. "Legyünk kitartóak és rendíthetetlenek Ukrajna támogatását illetően" - fogalmazott Scholz. Olaf Scholz, aki Roberta Metsola EP-elnökkel tartott sajtótájékoztatót az uniós parlamentben, közölte: az EU az Oroszországgal szembeni szankciók hatékonyságának javításán dolgozik. Cél a meglévő szankciók betartatása - hangsúlyozta. A következő, immár 11. szankciós csomag "nem az utolsó" - tette hozzá a német kancellár.
    

Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok európai parlamenti képviselője felszólalásában azt mondta, Olaf Scholz pártjának, a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) a korábbi politikája mára teljesen kiszolgáltatta Németországot a "putyini Oroszországnak", Közép-Európában pedig az európai értékeket támadó olyan politikusokkal barátkozott, mint Orbán Viktor miniszterelnök és "kiszolgálói".
    

Noha - véleménye szerint - Scholz kancellár számra fontosak a német nagyvállalatok érdekei, a szabadság, a demokrácia és az európai népek közötti szolidaritás legalább ennyire fontos - emelte ki. "Ahogyan Oroszországgal szemben itt a változás ideje, úgy itt van Közép-Európában is" - fogalmazott. A politikus végezetül Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, valamint "európai tanítványaival" szembeni együttes fellépésre, és Közép-Európa közös felzárkóztatására szólított fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com