Oláh Emesét jelöli az RMDSZ a kolozsvári alpolgármesteri tisztségre

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:  Oláh Emese önkormányzati képviselőt jelöli a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Horváth Anna lemondásával megüresedett kolozsvári alpolgármesteri tisztségre - közölte szombati hírlevelében az RMDSZ. Az alpolgármester-jelöltet az RMDSZ kolozsvári szervezete választotta ki, és a Kolozs megyei szervezet állandó tanácsa hagyta jóvá egyöntetű szavazattal pénteken. A 35 éves jogász 2012 óta tagja a kolozsvári önkormányzati testületnek.

A kolozsvári RMDSZ arról is döntött, hogy a decemberben parlamenti képviselővé választott, s így önkormányzati képviselői tisztségéről lemondott Csoma Botond helyét Nistor Dániel építőmérnök veheti át az önkormányzati testületben.


"Horváth Anna munkabírásának és városvezetői képességeinek köszönhetően a kolozsvári magyarok visszanyerték a városvezetésbe vetett bizalmukat. Ezt a bizalmat továbbra is meg kell őriznünk. A tisztség, melyre ma megbízást kaptam, hatalmas felelősséggel és sok munkával jár. Az elmúlt öt év városházi tapasztalatai segítenek a felelősség felvállalásában, és az öttagú frakció, Horváth Annával az élen segít majd a munkában. Csak így, csapatban tudunk érvényt szerezni a kolozsvári magyarok érdekeinek" - idézte az RMDSZ hírlevele Oláh Emesét.


A 27 tagú kolozsvári önkormányzati testületben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 17, az RMDSZ öt mandátummal rendelkezik. A fennmaradó öt képviselői hellyel az országosan is kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) rendelkezik. Horváth Anna a kolozsvári önkormányzat március 21-i ülésén mondott le tisztségéről, miután a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) másodszor is meghosszabbította ellene a hatósági felügyeletet. A kényszerintézkedés miatt az alpolgármester 2016 október eleje óta nem tudta ellátni hivatali teendőit.


A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedéssel vádolja az alpolgármestert, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki eltiltása idejére. A bíróságra karácsony előtt benyújtott vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com