Olajszállító hajót támadtak meg a kalózok
Az MT Orapin 4 thaiföldi tankhajó, múlt héten indult el Szingapúrból Indonéziába, ám hamarosan megszakadt a kapcsolat a tankhajóval, ami nem érkezett meg a célállomásra.
A nemzetközi tengerhajózási hivatal (IMB) ma jelentette be, hogy kalózok támadták meg azt a thaiföldi tankhajót, amely még Szingapúrból szállított volna olajat Indonéziába, de nem sokkal a keddi indulás után, a tulajdonosok elvesztették a kapcsolatot a hajóval, amiről vasárnapig senkinek sem volt híre.
Mint kiderült, a hajót kalózok támadták meg, akiknek az első dolguk a kommunikációs rendszer tönkretétele volt, majd elrabolták az olajszállítmányt, és végül elengedték a legénységet és az MT Orapin 4-et. A hajó vasárnap futott be a thaiföldi kikötőbe.
A kalózoknak mostanában nem ez volt az első sikeres rajtaütésük, hiszen áprilisban egy másik tankhajót fosztottak ki ugyanebben a térségben. Akkor a japán olajszállító 3 millió literes rakományát rabolták el a bűnözők.
(Forrás: asiaport.hu)

Hozzászólások