Olaszország déli részén vízhiány és áramszünet okoz gondot

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Továbbra is a legmagasabb fokozatú hőségriadó érvényes Szicíliában, ahol a polgári védelem válságstábot hívott hívott össze hétfőn a 45 Celsius-fok feletti forróság okozta vészhelyzet kezelésére.Napok óta nem folyik víz a csapokból a valamivel kevesebb mint háromszázezer lakosú Cataniában. Az önkormányzati tulajdonban levő helyi vízművek (Sidra) vasárnapi közlése szerint a város "majdnem teljesen víz nélkül maradt". A szolgáltató az energiaellátás akadozásával magyarázta a helyzetet, az energiaszolgáltató vállalat pedig a rendkívüli hőségre hivatkozott, hangsúlyozva, hogy a csaknem 50 fokra felforrósodott, és megolvadt aszfalt alatt húzódó vezetékek működésképtelenné váltak. Áramszünetet jelentettek több szicíliai városból.
    

Enrico Tarantino cataniai polgármester válsághelyzet kinyilvánítását kérte, melyről a katasztrófavédelem vezetője, Nello Musumeci hétfőn határoz a hatóságok és a közüzemeltetők képviselőivel tartandó egyeztetésen. Miközben Olaszország északi részén heves viharok és esőzések váltották a korábbi hőséget, a déli tartományokban egyelőre nem csökkent a kánikula, amely az előrejelzések szerint még szerdáig eltart. Palermóban és térségében 45 Celsius-fokot, Catania és Siracusa térségében 48 fokot várnak.  
   

Hasonlóképpen a következő napokban Szardínián is jóval 40 fok fölött marad a hőmérő higanyszála, az előrejelzések 48 fokos meleget jósolnak. A  tengervíz hőmérséklete is túllépi a harminc fokot. A szigeteken enyhülés szerdától várható. Rómában hétfőn 39 fokot várnak, majd a következő napokban a hőmérséklet visszaesik 35 fok alá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com