75 ezer migránsnak ad állami lakást és munkahelyet az olasz kormány

A napokban jelentették be Olaszországban, hogy 75 ezer migráns pályázhat állami lakásra és munkahelyre. Mindezt a kormány által meghirdetett integrációs program biztosítja, amelynek egy részét az EU finanszírozza.

Olaszország a gazdasági válság megviselte, ennek ellenére több milliót költenek a bevándorlók integrálására.

Az integrációs programot a belügyminisztérium dolgozta ki. Ennek első fázisában annak a 75 ezer személynek adnak lakást és munkát, akiknek a menedékkérelmét már pozitívan bírálták el és megkapták a tartózkodási engedélyüket is.



Az integrációs program részeként a migránsoknak állami bérlakást és képességeik szerint munkahelyet adnak. Olasz nyelvtanfolyamra kell járniuk és kötelező iskolai képzést is biztosítanak, emellett közegészségügyi ellátást is kapnak. Fizetik számukra a szakmai képzéseket és részt vehetnek az elsősorban fiatal olaszoknak fenntartott polgári szolgálatban. Ez utóbbit a sorkatonai szolgálat helyett vezették be és önkéntes munkavégzést jelent.

Az olasz állam segíti az érintett bevándorlókat a családegyesítésben is. A programot az EU 100 millió euróval finanszírozza.



A pályázó bevándorlóknak azonban nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak. Az integrációs programban résztvevőknek alá kell írni az ún. integrációs szabályokat. Ez azt jelenti, hogy tiszteletben tartják az olasz alkotmányt és jogszabályokat is.

"Az Olaszországban letelepedő menekülteknek tisztában kell lenniük azzal, hogy laikus államban élnek, valamint ismerniük kell a nemi egyenjogúság szabályait" – írják a a programhoz fűzött olasz belügyminiszteri tájékoztatóban.



Az olasz sajtó arról számolt be, hogy a migránstáborokban még 200 ezren várnak a menedékkérelmük elbírálására. A Libero c. jobbközép napilapban pedig azt írták, hogy az integrációs program csak kaput nyit a migránsok előtt.



A napilap egyenesen arra figyelmeztette Marco Minniti belügyminisztert, hogy a bevándorlóknak adott lakás és állás kiválthatja az ugyanezekre már évek óta várakozó olasz emberek haragját"szegények közötti háborúhoz vezetve".

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

Fellázadt a kis olasz falu az ellen, hogy iszlám központ épüljön a közelében

A lakók úgy vélik, hogy ez már túlzás, mivel ők már így is több száz migránst fogadtak be.

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

1 euróért lehet házat venni egy újabb mesés olasz kisvárosban

Olaszországban egyre több kisváros akarja ezzel a módszerrel biztosítani a jövőjét.

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

Busz tetején táncoló migráns okozott fennakadást Palermóban

A bevándorlót 20 perc műsorozás után a rendőrök szedték le a jármű tetejéről, feltehetően kábítószer hatása alatt volt.

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

Így járt a migráns, aki rendőrnőt akart zaklatni egy milánói szórakozóhelyen

A bevándorló nem tudta, hogy rossz emberrel kezdett ki és a végén ő húzta a rövidebbet.

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

300 forintért adnak egy házat ebben a meseszép olasz faluban

A polgármestere a különleges akcióval szeretné megakadályozni, hogy a falu elnéptelenedjen.

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Afrikai migránsok a havas Alpokon is átkelnek, hogy Európába jussanak

Az afrikai bevándorlók tovább próbálkoznak még a fagyos zord időben is, akár a hegyen keresztül.

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

Milánó város fenyőfájáról akarta a keresztet ellopni az afrikai grincs

A gambiai férfit azonban a rendőrség elfogta a tett elkövetése közben.

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

20 ezer afrikai migráns tüntetett a jogaiért Rómában

Róma belvárosában felvonuló migránsok anyagi segítséget és tartózkodási engedélyt is követeltek.

http://ujhazak.com